A németek többsége hajlandó okostelefon-alkalmazással is küzdeni a járvány ellen

A németek többsége hajlandó úgynevezett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazással (contact tracking app) is küzdeni a koronavírus-járvány ellen egy pénteken ismertetett felmérés szerint. Ugyancsak pénteki adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma továbbra is viszonylag lassan emelkedik, de még mindig több embernél mutatják ki a kórokozót, mint amennyien átesnek a fertőzésen.A Focus című hírmagazin megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a német lakosság 53 százaléka hajlandó használni olyan alkalmazást, amely figyelmezteti a felhasználót, ha a fertőzésveszéllyel fenyegető kapcsolatba került egy igazolt vírushordozóval. A németek 44 százaléka nem töltene le ilyen alkalmazást a telefonjára.

    
Az ország nyugati részén a támogatók aránya 55 százalék, az ellenzőké 42 százalék. A keleti tartományokban, a volt NDK területén fordított a helyzet, a lakosság 43 százaléka készen áll egy adatvédelmi szempontból kifogástalan kapcsolatkövető alkalmazás használatára, 55 százalék pedig elzárkózik ettől. Az adatok pártok szerinti megoszlása alapján a legnagyobb arányban, 84 százalékban a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) szavazói hajlandóak használni egy ilyen alkalmazást. A szövetségi parlament (Bundestag) hét pártja közül ötnél a szavazók többsége készen áll a kapcsolatkövető alkalmazás használatára. Csak a politikai színtér baloldalának, illetve jobboldalának szélére sorolt két párt bázisában nagy az ellenkezés.
    

A kormányzó szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) szavazóinak 57 százaléka, az SPD-vel együtt kormányzó jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szavazói körében 87 százalék ellenzi a kapcsolatkövető alkalmazások használatát. A szövetségi kormány elképzelései szerint a járvány elleni küzdelem következő, legkorábban április 20-án kezdődő szakaszában a társadalom és a gazdaság működését csaknem teljesen leállító korlátozásokat fokozatosan visszavonják, és igyekeznek minél gyorsabban feltárni és megszakítani az újabb fertőzési láncolatokat, hogy ne induljon ismét robbanásszerű, exponenciális növekedésnek a fertőzöttek száma.
    

Ebben fontos szerepet szánnak okostelefonra fejlesztett alkalmazásoknak, amelyekkel a fertőzöttekkel készített interjún - hatósági kikérdezésén - alapuló hagyományos módszernél jóval gyorsabban lehet feltárni a vírus lehetséges útjait. Az utak feltérképezéséhez meg kell megállapítani, hogy az illető a fertőzőképesség kezdetétől kikkel volt a vírus továbbadását lehetővé tévő kapcsolatban - a német sajtóban ismertetett meghatározás szerint legalább 15 percen keresztül két méternél kisebb távolságban -, amire alkalmasak lehetnek a kapcsolatkövető alkalmazások. Ezért támogatja a kormány a személyes adatok biztonságát garantáló páneurópai kapcsolatkövető rendszer (Pan-European Privacy-Preserving Proximity Tracing - PEPP-PT) fejlesztését. A munkában nyolc európai országban több mint 130 szakértő vesz részt, a közreműködő intézmények között van a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI).
    

A fejlesztés egyik vezetője, Chris Boos a napokban elmondta, hogy április 15. és április 19. között jelenhetnek meg az első PEPP-PT-alapú alkalmazások. Mint mondta, a fejlesztés három fő célt szolgál. Az első a fertőzésterjedési veszély megállapítására szolgáló adatok pontos mérése, a második a magánszféra sérthetetlenségének biztosítása, a harmadik az interoperabilitás, az alkalmazások országok közötti együttműködése, ami elősegítheti a járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorítások visszavonását.
    

Az RKI adatai szerint péntekig  113 525 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 5323 esettel - 4,91 - százalékkal több az egy nappal korábbi 108 202-nél. A fertőzésen már átesett emberek számát becsülni lehet, mert csak a fertőzés tényét kell hivatalosan rögzíteni, a  fertőzés elmúltát pedig nem kell bejelenteni semmilyen hatóságnál, intézménynél. Az RKI becslése szerint 53 913 ember esett túl a fertőzésen, ami 3987 esettel több az egy nappal korábbi 49 926-nál. Ez ugyan jelentős, 7,98 százalékos növekedés, de az új igazolt fertőzések száma bő 1300-zal meghaladja a fertőzésből kilábaltak napi számát, az úgynevezett aktív esetek száma így továbbra is emelkedett.
    

Emelkedett a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma is, 266-tal 2373-ra. A halálozási arány 1,9 százalékon áll, szemben a hét elején mért 1,6 százalékkal.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com