A szlovén miniszterelnök lemondásra szólítja fel a védelmi minisztert

Miro Cerar szlovén miniszterelnök hétfőn lemondásra szólította fel Janko Veber védelmi minisztert, aki titkosszolgálati botrányba keveredett és befolyással való visszaéléssel gyanúsították meg.

A botrány abból pattant ki, hogy utasítására a szlovén katonai hírszerzés elemzést készített arról, mi történne, ha a Telekom Slovenia távközlési vállalatot megvásárolná a német Deutsche Telekom.

ts

A katonai hírszerzés arra a megállapításra jutott, hogy a kormánynak nem lenne szabad eladnia a szlovén céget külföldi befektetőnek.

A titkosszolgálat attól tart ugyanis, hogy a kormányhivatalok tikos információit, beleértve a katonai adatokat, amelyeket a szlovén vállalat továbbítaná, egy külföldi szerver rögzítené, ezért Szlovénia nemzetbiztonságilag sebezhetővé válna.

A beszámoló megjelent a védelmi tárca honlapján, és az ellenzéki pártok azonnal lemondásra szólították fel a minisztert, mert szerintük törvénytelenül bízta meg a katonai hírszerzést a jelentés elkészítésével, és belekeverte a katonaságot a civil ügyekbe.

Miro Cerar miniszterelnök írásos magyarázatot kért a honvédelmi minisztertől az üggyel kapcsolatban, amit a tárcavezető még a múlt héten eljutatott a kabinetnek.

A miniszterelnök hétfőn egy hárompárti koalíciós válságülés után sajtótájékoztatón közölte, hogy az ismertek alapján úgy döntött, Janko Veber nem maradhat tovább védelmi miniszter, és amennyiben nem nyújtja be lemondását keddig, maga fogja javasolni a parlamentnek leváltását.

"A miniszternek legitim céljai voltak, de sajnos nem törvényes eszközökkel próbálta megvalósítani őket" – mondta Cerar.

Veber azzal védekezett, hogy semmi törvényelleneset nem követett el, a hírszerzés nyilvános adatok alapján készítette a jelentést, és mindössze csak figyelmeztette a kormányt, hogy mi történne, ha a nemzeti telefonszolgáltató külföldi tulajdonos kezébe kerülne – mondta.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDS) és az Új Szlovénia-Keresztény Néppárt (NS) még a múlt héten bejelentette, hogy bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezi a miniszter ellen, amennyiben a kormány tagja marad.

Cerar felszólítása után a védelmi miniszter újságíróknak úgy nyilatkozott, nem fog önként lemondani, és kész megvédeni igazát a parlament előtt is.

Amennyiben a miniszter Szociáldemokraták (SD) nevű pártja - ő a második ember a pártban - úgy dönt, hogy kilép a kormányzó koalícióból, Cerar pártja, a balközép Szlovén Nyugdíjasok Pártjával (DeSUS) együtt még mindig többséget fog alkotni.

Janko Veber lenne a negyedik miniszter, akitől a hat hónapos kormányzás alatt megválik a szlovén kormány.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com