A tajvani HTC titkaival kereskedetek volna, lebuktak

Ipari titok eladásának szándékával gyanúsítják a tajvani HTC okostelfon-gyártó három vezető munkatársát, illetve mérnökét, akik állítólag szárazföldi kínai konkurenseknek akartak műszaki, technológiai információkat tovább adni - jelentette a tajvani média a hétvégén.

Taiwan HTCA nyomozók a vállalatvezetés feljelentése nyomán már megkezdték a vizsgálatokat a HTC kutató és fejlesztő központjában, valamint a gyanúsítottak irodájában és otthonukban - számolt be a China Times című helyi lap.
Hírek szerint azt az interfész technológiát kívánták áruba bocsátani, amelyet a cég új, idén bemutatásra kerülő Sense 6.0 típusú készülékében alkalmaz. Úgy tudni, az érintettek - a HTC vezető ipari formatervezője, részlegvezetője és tervezője - már tárgyaltak meg nem nevezett szárazföldi kínai vállalatokkal a technológia megszerzéséről.

A három férfit kereskedelmi titkok ellopásával és bizalommal való visszaéléssel gyanúsítják, amelyek - egyenként - legfeljebb tíz év börtönnel büntethetők Tajvanon. Egyelőre nem vették őket őrizetbe őket, valamennyien tagadják a vádat. A HTC nem kívánta kommentálni az ügyet.

Sajtóértesülések szerint az érintettek hamis számlákkal több mint tízmillió tajvani dollár (76 millió forint) értékben követeltek tervezői díjat a vállalattól, ami miatt szintén eljárást kezdeményeztek ellenük. A három férfi külön tervezői irodát működtetett Tajvan szigetén és a szárazföldi Kínában.
A HTC saját okostelefonjai mellett több amerikai nagyvállalatnak is gyárt készülékeket, a Google Nexus One-t is a HTC állítja elő. Becslések szerint a cég tavaly a világ okostelefon-piacából 4,6 százalékkal részesedett, ami jelentős visszaesésnek számított az előző évi 8,8 százalékhoz képest.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com