Abbász szerint Izrael végez etnikai tisztogatást

Mahmúd Abbász palesztin elnök Izraelt vádolta etnikai tisztogatással, válaszul Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szavaira, aki egy minap megjelent felvételen ugyanezt vetette a palesztinok szemére - értesült hétfőn a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.

"Izrael nem akar tovább haladni a béke útján, tovább folytatja a telepek építését, kárt okoz a szent helyeknek, etnikai tisztogatást hajt végre és szándékosan öl" - jelentette ki vasárnap a Palesztin Nemzeti Hatóság vezetője.

Mahmud-Abbasz-palesztin-elnok

"Mi nem vagyunk úgy elszigetelődve, ahogy az izraeli kormány láttatni próbálja" - közölte Abbász. "Valójában az izraeli kormány szigetelődött el nemzetközileg, mivel nem kíván előrelépni a békében" - tette hozzá a palesztin elnök.

Abbász az izraeli kormányfő pénteki szavaira felelt: Netanjahu azt mondta, hogy a palesztin területeken épített zsidó telepek nem akadályozzák a békét, a palesztinok azon követelése pedig, hogy jövendő államukban ne éljenek zsidók, etnikai tisztogatás.

Netanjahu videoüzenetét - amely a Facebook közösségi oldalon pénteken jelent meg - súlyosan bírálta az amerikai külügyminisztérium is. "Nyilvánvalóan egyáltalán nem értünk egyet azzal, hogy akik ellenzik és a béke akadályának tekintik a telepek építését, azok valamilyen módon Ciszjordánia zsidóktól való etnikai megtisztítását javasolják. Úgy gondoljuk, hogy ez a fajta szóhasználat nem helyénvaló és nem hasznos" - foglalt állást az amerikai külügyi szóvivő.

Az izraeli-palesztin viszály szokás szerint az amerikai elnökválasztási kampány egyik témája lett. David Friedman, az amerikai republikánus párt elnökjelöltjének, Donald Trumpnak az izraeli ügyekben illetékes tanácsadója szerint Netanjahu fején találta a szöget - írta a Háárec című izraeli lap. Szerinte ugyanis a palesztinok azt akarják, hogy Izrael végtelen számú menekültet fogadjon be, miközben saját államukat zsidók nélkülinek szeretnék.

"Amerika gyakran utal a két népnek két államot ígérő kétállami megoldásra.

A palesztin válasz az - amit az amerikai külügyminisztérium nem hajlandó megtámadni -, hogy egy állam legyen két népnek (Izrael), és egy másik állam a palesztin araboknak (Palesztina). Nem csoda, hogy az amerikai külügyminisztérium Hillary Clinton és Barack Obama alatt elvesztette hitelességét a térségben" - támadta Trump tanácsadója az ellenjelölt Clintont és a jelenlegi elnököt a palesztin viszály rendezésének kérdésében.

Izrael 1967-ben, az úgynevezett hatnapos háború során foglalta el Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet, utóbbit annektálta is, amit a nemzetközi közösség nem ismer el. Jeruzsálem egészét Izrael a zsidó állam fővárosának tekinti. Kelet-Jeruzsálemben kétszázezer zsidó él. A Jordán folyó nyugati partján elterülő palesztin terület, Ciszjordánia szintén csaknem ötven éve katonai megszállás alatt áll. Az ott élő arabok nem izraeli állampolgárok.

Ciszjordániában mintegy 120 zsidó telepen 400 ezer ember él. A nemzetközi közösség jelentős része a telepek építését ellentétesnek tartja a nemzetközi joggal, és úgy véli, hogy a zsidó települések terjeszkedése egyre jobban megnehezíti, hogy létrejöhessen a palesztin állam a Gázai övezet, Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem területén.

A palesztinok a béketárgyalások folytatásának előfeltételéül támasztották a telepek építésének és bővítésének leállítását, amire Izrael nem hajlandó.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com