Amerikai hírportál: egy amerikai bíróság kezdeményezte a kuruc.info tulajdonosának letartóztatását

Egy amerikai bíróság kezdeményezte a kuruc.info szélsőséges hírportál domain nevét bejegyző és birtokló Varga Béla letartóztatását, aki állítólag Kanadába menekült a hatóságok elől a The Press Democrat című kaliforniai híroldal cikke szerint.

kuruc infoAz 51 éves amerikai-kanadai kettős állampolgár ellen zaklatás és halálos fenyegetések gyanúja miatt folyik eljárás. Az ügyben eljáró San Franciscó-i bíróság azután kezdeményezte Varga Béla letartóztatását, hogy az két alkalommal sem tett eleget az ügyben a bírósági idézésnek.

A férfit korábban egyszer már őrizetbe vették az ügyben, 250 ezer dolláros (56,7 millió forint) óvadék ellen májusban engedték ki, azóta szabad lábon védekezett. A bíróság most új, 300 ezer dolláros óvadékot állapított meg, Varga Bélának már ennyit kellene befizetnie a szabadlábon történő védekezéshez, ha a hatóságok lefognák.

Varga Béla ellen azért indult büntetőeljárás, mert április végén zaklatta a kuruc.info ügyében az Egyesült Államokban pert indító magyarországi Tett és Védelem Alapítvány ügyvédjét.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A perrel - amelyben Varga Bélát tanúként idézték be - az alapítvány a hírportál lekapcsolását akarja elérni, illetve azt próbálja kideríteni, kik a kuruc.info hírportál szerzői és szerkesztői. Varga Béla ebben az ügyben sem jelent meg a bíróság előtt.

The Press Democrat azt írta, hogy Varga Béla elhagyta korábbi lakhelyét, a kaliforniai Healdsburgot - háza a cikk szerint üresen áll, egy emeleti tűzesetben június közepén megrongálódott -, és Kanadába ment. Ügyvédje ezt nem kommentálta.

A lap megkérdezte Varga Béla egykori szomszédait, akik kedves embernek ismerték meg, és megdöbbentek a történteken.
A Tett és Védelem Alapítvány által indított perben a kuruc.infónak szerverszolgáltatást nyújtó Cloudfare céget is beidézte a San Francisco-i kerületi bíróság. A cég a The Press Democratnak azt mondta, együttműködik a hatóságokkal az ügyben.

A Cloudfare képviselője ugyanakkor arról nem volt hajlandó közölni semmit, hogy továbbra is igénybe veheti-e szerverük szolgáltatását a kuruc.info portál.

bela_varga_kuruc_infoA cikk idézte a patch.com kaliforniai hírportált, amelynek Varga Béla korábban azt mondta, hogy "magyarországi barátainak tett szívességből" jegyeztette be kuruc.info híroldalt, és bankszámlát is nyitott nekik. "Segítettem nekik 2008-ban, amikor a kormány bezárta őket és nem tudtak bankszámlát nyitni" - mondta Varga Béla, elismerve, hogy a kuruc.info néhány szerzője "vonzalmat érez a nácizmus iránt", de ő értéknek tekinti a szólásszabadságot.

Varga Béla 2012 szeptemberében az MTI-nek nyilatkozva tagadta, hogy ő lenne a kuruc.info tulajdonosa. A tulajdonos kilétét ugyanakkor nem fedte fel, arra hivatkozva, hogy Magyarországon "üldözik" a weboldalt.

Azt viszont elismerte, hogy ő jegyeztette be a honlapot az Egyesült Államokban. Varga közölte, hogy a kuruc.info hirdetési bevételeit nem az ő bankszámlájára utalják át, hanem a portálnak az ugyancsak az Egyesült Államokban lévő bankszámlájára, amelyet nem ő kezel. Jobbik-szimpatizánsnak vallotta magát és nem tagadta, hogy nézetei közel állnak a kuruc.infóban közöltekkel, de azt állította, semmi köze nincs ahhoz, ami kikerül a portálra. Arra a kérdésre, hogy személy szerint fenyegetett-e meg embereket, nem válaszolt.

2012 júliusában Orbán Viktor kormányfő amerikai kongresszusi képviselőknek írt levelében kért segítséget a hírportál elleni fellépéshez. A miniszterelnök azt írta, "az antiszemitizmus magyarországi központja egy olyan hírportál, amely a magyar kormány föllépése elől az Egyesült Államokba menekült, s onnan végzi gyalázatos tevékenységét. Ha ez a probléma megoldódna, az antiszemitizmus magyarországi erői jelentősen meggyengülnének. Kérem önöket, hassanak oda, hogy megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk. Miután az Egyesült Államok kormánya visszautasította kérésünket, önökhöz fordulok segítségért" - zárult Orbán Viktor 2012-ben írt levele.

Az amerikai bíróságok abban az esetben, ha egy személy nem tesz eleget az idézésnek, azaz nem jelenik meg az ellene indított eljárás tárgyalásán, saját hatáskörben kezdeményezhetik az adott személy elfogatását (bench warrant). Ebben az esetben a rendőrség nem üldözi az adott személyt, viszont ha az valamilyen ügyben megjelenik a rendőrségnél, például meg akarja újítani jogosítványát, akkor elfogják, és rács mögé kerül. Ilyenkor csak a megállapított óvadék ellenében kerülhet szabadlábra, ami jelen esetben 300 ezer dollár (68 millió forint).

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com