Lovagi rangra emeli a brit uralkodó David Beckhamet

Egybehangzó pénteki brit médiaértesülések szerint lovagi rangra emeli a brit uralkodó David Beckhamet.A BBC brit közszolgálati médiatársaság és gyakorlatilag az összes brit napilap - köztük a legnagyobb példányszámú tömeglap, a The Sun - hivatalos forrásokat idéző beszámolói szerint az angol labdarúgás 50 éves egykori világsztárjának neve szerepel III. Károly király születésnapi kitüntetési listáján, amelyet a jövő héten hoznak nyilvánosságra.

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

III.

Károly november 14-én ünnepelte 76. születésnapját, de az évszázados hagyománynak megfelelően ezúttal is június közepén tartják a látványos katonai díszfelvonulással kísért születésnapi parádét, és a kitüntetési listát a jövő szombati rendezvény előtt hozzák nyilvánosságra.

Beckham 115-szörös angol válogatottság és húszévi látványos karrier után 2013-ban vonult vissza a profi futballtól. Ő az első angol labdarúgó, aki négy ország klubszíneiben is bajnokságokat nyert: a Manchester Unitedben eltöltött évek után a Real Madridnál és az amerikai LA Galaxynál folytatta, majd a Paris Saint-Germain játékosaként fejezte be pályafutását.

A lovagi cím Beckham számára is születésnapi meglepetés, hiszen hétfőn töltötte be 50. életévét. Az egykori labdarúgósztár neve többször is felmerült a lovagi címre esélyes kitüntettek között, de eddig mindig lemaradt a listáról. A fogadóirodák 2011-ben is gyakorlatilag biztosra vették, hogy David Beckhamből lovag lesz, mivel kulcsszerepet játszott abban, hogy London elnyerte a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezési jogát, de végül abban az évben sem került fel a listára.

III. Károly néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő 2003-ban a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) címet adományozta neki, de ez nem lovagi rang, így nem jogosítja fel viselőjét a Sir előnév viselésére. A jövő héttől ugyanakkor Beckhamből Sir David lesz, és így felesége, Victoria Beckham, a popsztárból lett sikeres divattervező a Lady Beckham megszólításra tarthat majd igényt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különös körülmények között elhunyt angol uralkodók

Különös körülmények között elhunyt angol uralkodók

Nem mindenkinek adatott meg a békés halál a történelemben.

Nostradamus jóslata szerint hamarosan lemond a trónról III. Károly

Nostradamus jóslata szerint hamarosan lemond a trónról III. Károly

A szakértők szerint II. Erzsébet királynő halálát 2022 környékére datálta a híres jós.

Érdekességek II. Erzsébet királynőről

Érdekességek II. Erzsébet királynőről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a múlt héten elhunyt brit uralkodóról.

Narancsos dobozban menekült Fülöp herceg

Narancsos dobozban menekült Fülöp herceg

Tíz érdekesség II. Erzsébet királynő 99 éves korában elhunyt férjéről.

Érdekességek, amelyeket csak kevesen tudtak II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg házasságáról

Érdekességek, amelyeket csak kevesen tudtak II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg házasságáról

Ezeket a dolgokat talán még te sem hallottad!

Tündéri fotók és videó a 2 hónapos Lajos herceg keresztelőjéről

Tündéri fotók és videó a 2 hónapos Lajos herceg keresztelőjéről

A 11 hetes legkisebb brit herceget a londoni Szent Jakab palota királyi kápolnájában keresztelték meg.

A brit királyi család esküvői hagyományai

A brit királyi család esküvői hagyományai

Tíz szokás, amiből a Windsor-ház még mindig nem enged.

Nyaralj a brit királyi család birtokain!

Nyaralj a brit királyi család birtokain!

Próbáld ki Erzsébet királynő, Károly herceg vagy a korábbi anyakirályné életformáját!

10 dolog, amit Meghan Markle többé nem tehet meg

10 dolog, amit Meghan Markle többé nem tehet meg

Harry herceg feleségének sok mindenről le kell mondania az udvari életért cserébe.

Mesés esküvőn vette feleségül Harry herceg a csodaszép Meghan Markle-t - fotók

Mesés esküvőn vette feleségül Harry herceg a csodaszép Meghan Markle-t - fotók

Harry herceg és menyasszonya a Windsorban lévő Szent György kápolnában tartották meg a ceremóniát, amelyre 600 vendéget hívtak.

http://ujhazak.com