Ankara: Nem hódító jellegű a török katonai jelenlét Irakban

Törökország katonai jelenléte Irakban nem hódító jellegű, hanem az ország stabilitásának megteremtésére irányul akkor, amikor az mélyen megosztott - mondta Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes szerdán Isztambulban újságírók kérdéseire válaszolva.

törökország

Tavaly december óta egy harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel felszerelt török zászlóalj állomásozik Észak-Irakban, a Moszul közeli Basika város térségében.

Feladata, hogy iraki szunnita önkénteseket képezzen ki és fegyverezzen fel a 2014 júniusában az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet kezére került Moszul visszafoglalására indítandó támadáshoz.

Az iraki parlament keddi határozatában a török katonai jelenlétet törvénytelennek, a hadsereg egységeit pedig megszálló erőnek minősítették.

Bagdad a katonák azonnali kivonására szólította fel Ankarát, és elítélte a török törvényhozás október elsejei döntését, amellyel újabb egy évre, 2017. október 30-áig meghosszabbította a török hadsereg szíriai és iraki hadműveleteire adott felhatalmazását. Haider al-Abádi iraki kormányfő közölte: Irak nem akar katonai konfrontációba keveredni Törökországgal.

Kurtulmus azt mondta: Ankara "nem nagyon érti" Bagdad lépését. Törökország minden felelősséget vállalt Irak és Szíria területi egységének megőrzése érdekében. Hol volt az iraki kormány, amikor Moszult az Iszlám Állam egy nap alatt elfoglalta? - tette fel a kérdést. Hozzátette: Ankara nem hagyja, hogy Basika vita tárgyát képezze.

Az iraki vezetés az idén jelentette be, hogy maga is Moszul visszafoglalására készül.

Az iraki külügyminisztérium Binali Yildirim török kormányfőnek a moszuli hadművelettel kapcsolatban tett sértő megállapítása miatt szerdán behívatta a török nagykövetet. Yildirim azt mondta, hogy a Moszul környéki, többségében szunnita-arab régióban vallási feszültséget kelthet, ha síita fegyveresek ellenőrzése alá kerül a terület elleni támadást követően.

Ezzel egy időben a török külügyminisztérium azért kérette be az ankarai iraki diplomáciai misszió vezetőjét, hogy tiltakozzon az iraki parlament határozata ellen.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com