Az alkotmánymódosító népszavazás szabályozásával készítette elő melegházasság tiltását a román parlament

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Elfogadta a román képviselőház az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szóló törvénymódosítást szerdán, amelyre azért volt szükség, hogy - a kormányzó szociáldemokraták tervei szerint - még idén májusban "egy férfi és egy nő" önkéntes házasságaként határozhassák meg a család fogalmát a román alkotmányban, a hatályos alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett.Romániában a Koalíció a családért nevű ernyőszervezet - a szükséges félmillió helyett - több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze a család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó polgári kezdeményezéséhez.

    
A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet túljutott a képviselőházon, jelenleg a szenátus elfogadására vár. Hatályba lépéséhez azonban érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van, amelyet a hatályos szabályozás szerint a parlamentnek egy külön törvényben kellene kiírnia.
    

A népszavazási törvény módosításával a kormánytöbbségnek az volt a célja, hogy egyszerűsítse az eljárást, oly módon, hogy amennyiben a parlament egy alkotmánymódosító törvénytervezetet fogad el, akkor arról 30 napon belül automatikusan a népszavazást is megrendezzék, anélkül, hogy a referendum kiírásáról külön törvényt kellene hozni.
    

A szociálliberális kormánytöbbségnek azért volt fontos ez a rendelkezés, mert ezzel kiiktatják a jobboldali Klaus Iohannis államfőt az alkotmánymódosító eljárásból. Amíg ugyanis a népszavazás kiírásáról külön törvényt kell hozni, annak megszervezését az államfő alkotmányossági óvással hátráltathatja, vagy visszaküldheti megfontolásra a parlamentnek.
    

A népszavazásról szóló törvénymódosítás hosszú utat tett meg: tavaly elfogadott első változata elbukta az alkotmányossági normakontrollt, majd egy kiigazított változatát az államfő küldte vissza megfontolásra. A parlament most elutasította az elnök kifogásait, Iohannis pedig másodszor már nem tagadhatja meg a törvény kihirdetését.
    

Az egyházak által kért alkotmányos családmeghatározásról Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök szerint még idén májusban népszavazást írhatnak ki Romániában. A PSD vezetője korábban a melegházasságot ellehetetlenítő alkotmánymódosítás esetleges kedvezőtlen európai fogadtatására vonatkozó felvetést azzal hárította el: őt az érdekli, hogy "ezt a döntést a románok hozzák meg, ne más".
    

A népszavazás májusi céldátumának bejelentésekor a PSD elnöke szükségesnek tartotta kiemelni: a család alkotmányos meghatározásának módosításával egy időben a PSD a regisztrált élettársi kapcsolat törvényesítésének lehetőségéről is közvitát kezdeményez, mert nem tehet úgy, mintha (szexuális) kisebbségek nem léteznének.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com