Az Egyesült Államok harminc év után szabadon engedte Jonathan Pollard izraeli kémet

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Feltételesen szabadlábra helyezték az amerikai hatóságok Jonathan Pollardot, aki harminc évet töltött börtönben, mert Izraelnek kémkedett a washingtoni védelmi minisztériumban - jelentette adását megszakítva az izraeli rádió pénteken a kormányfői hivatalra hivatkozva.Jonathan PollardA feltételes szabadlábra helyezésről döntő amerikai bizottság úgy határozott, hogy Pollard öt éven át nem hagyhatja majd el az Egyesült Államok területét, és az izraeli tévé szerint több más korlátozást is be kell tartania, például nem böngészhet az interneten.

Az amerikai haditengerészet volt tisztjét 1985 novemberében fogták el, amikor sikertelen kísérletet tett arra, hogy menedéket kérjen az izraeli nagykövetségen. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, mert Izraelnek kémkedett.

Az izraeli kormány több évtizede próbálta elérni, hogy bocsássák őt szabadon, de több szakértő szerint ezzel csak ártott, mert ügyének fontosságát hangsúlyozták.

Ő az egyetlen amerikai állampolgár, akit életfogytiglani ítélettel sújtottak azért, mert titkos információkat adott át az Egyesült Államok egyik szövetségesének. Börtönévei során az izraeli kormány több tagja is meglátogatta, és biztosították róla, hogy mindent elkövetnek szabadulásáért.

A 60 éves, cukorbeteg és magas vérnyomástól is szenvedő elítéltet júliusban hallgatta meg a feltételes elengedésről döntő testület, majd az igazságügyi tárca is engedélyezte szabadlábra helyezését. Az izraeli média szerint Pollard ügye rendszeresen napirendre került amerikai-izraeli csúcstalálkozókon, de Jeruzsálem hiába kérte, Pollard csak harminc év után szabadult, ahogy az a hasonló, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt rabok esetében általános.

A zsidó családból származó és korábban Izraelben is járt Pollard a Pentagon civil tisztviselőjeként titkosszolgálati adatok elemzésével foglalkozott, s közben másfél éven át értékes információkat adott át Izraelnek. Lebukása után az izraeli kém részletes beismerő vallomást tett és vádalkut kötött, a bíró azonban szokatlanul súlyos büntetésre, életfogytinglanra ítélte a részben szintén zsidó származású akkori amerikai védelmi miniszternek, Caspar Weinbergernek - a kiszivárgott részletek alapján valótlanságokat is tartalmazó - titkos jelentése alapján.

Az izraeli tévé szerint Weinberger azzal vádolta Pollardot, hogy rendkívül súlyos károkat okozott Washingtonnak, többek közt az általa kijuttatott információk a KGB szovjet titkosszolgálat kezére adtak a Szovjetunióban dolgozó negyven amerikai kémet, azonban ezt a vádat semmiféle egyéb bizonyíték nem támasztja alá.

A szabadulásáért lobbizók szerint a Pollard által kiszolgáltatott információ valójában nem okozott kárt az Egyesült Államoknak, ráadásul a konkrét értesülésekhez Izrael már korábban is hozzáférhetett. Fogva tartásának bő első évtizedében Izrael nem ismerte el, hogy Pollard Jeruzsálem számára kémkedett, és az amerikai zsidó vezetők is elhatárolódtak tőle, nehogy megkérdőjelezzék az Egyesült Államokhoz való hűségüket.

Először Jichák Rabin izraeli kormányfő kért Pollard számára kegyelmet Bill Clinton akkori amerikai elnöktől, de ő elutasította a kérést. Legutóbb az Obama-kormány 2014-ben, az izraeli-palesztin békefolyamat ösztönzése érdekében vette fontolóra Pollard szabadon bocsátását, de az elképzelés hírszerzési körökben ellenkezést váltott ki, ezért elálltak tőle.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com