Az EP erősítené a mesterséges intelligenciával összefüggő etikai normákat

Az Európai Parlament a mesterséges intelligencia fejlesztése mellett az etikai normákat és a technológiába vetett bizalmat is erősítené, a digitális szolgáltatásokra, így az online platformok és piacterek működésére pedig időtálló szabályokat, a jogellenes tartalmakkal szemben kötelező erejű mechanizmust vár - közölte az uniós parlament szerdán.Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a mesterséges intelligencia fejlesztésének etikai és jogi vetületeiről elfogadott ajánlás szerint a mesterséges intelligenciára épülő technológiákkal szemben elvárásnak kell lennie, hogy maradjanak emberközpontúak és emberek alkossák meg őket.

    
Elvárás, hogy legyenek biztonságosak, átláthatók és elszámoltathatók. Rendelkezzenek biztosítékokkal az elfogultság- és megkülönböztetés-mentesség garantálására, nyújtsanak módot jogorvoslatra, legyenek társadalmi és környezeti szempontból fenntarthatók, és tartsák tiszteletben az alapvető jogokat és az adatvédelmi szabályokat - szögezték le.
    

A képviselők egyebek mellett kiemelték: az önálló tanulásra képes technológiákat úgy kell megtervezni, hogy működésük minden pontját ember tudja felügyelni. Ha egy adott funkció használata súlyos etikai vétséghez vezetne, vagy veszélyes lehet, módot kell biztosítani arra, hogy az ember letilthassa az önálló tanulást, és visszavegye a teljes irányítást a technológia felett. Kijelentették azt is, hogy különbséget kell tenni a mesterséges intelligenciával támogatott emberi alkotás és a mesterséges intelligencia önálló alkotása között. Szellemitulajdon-jogokkal csak emberek rendelkezhetnek, hiszen a mesterséges intelligencia nem juthat jogi személyiséghez - húzták alá.
    

A digitális szolgáltatásokról szóló jogalkotási jelentésében az uniós parlament arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy decemberre várt jogszabálycsomagjában kötelezzen minden nem uniós digitális szolgáltatót a vonatkozó jogszabály rendelkezéseinek betartására, amennyiben szolgáltatásaikat az uniós felhasználóknak is kínálják. Az EP szerint szigorúan meg kell különböztetni a jogellenes tartalmat a káros tartalomtól. Az egyes tartalmak káros tartalmáról, vagy jogszerűségéről nem a digitális platformokat üzemeltető magánvállalkozásoknak, hanem egy független bírói testületnek kellene döntenie - írták.
    

Tóth Edina fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette: ami jogellenes az online téren kívül, azt jogellenesnek kell tekinteni az online térben is. A platformoknak ezért fokozottabban fel kell lépniük az ilyen tartalmak gyors felderítése és eltávolítása érdekében.
    

"Az a feladatunk, hogy biztosítsuk a polgárok maximális biztonságát az online térben, illetve garantáljuk az átláthatóság és a számonkérhetőség demokratikus alapértékeinek érvényesülését" - fogalmazott. A jogellenes tartalmakat csak akkor lehet felszámolni, ha a nemzeti szempontokat figyelembe véve, a tagállamok összehangoltan és együttesen lépnek fel - hívta fel a figyelmet.


A néppárti politikus fontosnak nevezte, hogy a fogyasztók tájékoztatást kapjanak, amennyiben egy digitális szolgáltatás mesterséges intelligenciát használ, és garantálni kell az ilyen szolgáltatás jellegéből fakadó hibák orvoslását is. Olyan mesterséges intelligencia ökoszisztémát kell létrehozni, amely az emberek érdekeit szolgálja, és az embereket állítja a központba - tette hozzá Tóth Edina.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com