Az olasz kormányfő a NATO-főtitkárral tanácskozott

Afganisztánról, Szíriáról, Líbiáról, valamint az európai védelmi politikáról is szó volt az olasz miniszterelnök és a NATO-főtitkár csütörtöki római találkozóján.

Enrico Letta és Anders Fogh Rasmussen közös sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy mindenekelőtt az Európa Tanács decemberi találkozójáról egyeztettek. A rendezvény témája az európai védelem feladatainak és költségeinek átgondolása lesz. „Európában szinte kizárólag csak az euróról és a válságról beszélünk, pedig ugyanennyire jelentős a védelem kérdése is.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha képesek leszünk a védelmi együttműködésre, ennek költségeit is jobban meg tudjuk osztani egymás között” - hangoztatta Letta. Rasmussen hozzátette, hogy Európának erős szerepet kell betöltenie a NATO-ban. „A biztonságnak megvan az ára, de a biztonság hiánya olyan magas árat követelne, amelyet nem engedhetünk meg magunknak” - fogalmazott a NATO-főtitkár.

images (24)A 2014-ben véget érő afganisztáni misszióval kapcsolatban Rasmussen hangsúlyozta, hogy a nemzetközi csapatok munkája utána is folytatódik majd, csak nem a harctéren, hanem az afgán fegyveres erők felkészítésével és segítésével. Letta hozzátette, hogy Olaszország - ahogyan az ISAF-misszióban - a következő fázisban is központi szerepet akar vállalni. A miniszterelnök bejelentette, hogy augusztus 12-én az Afganisztánban állomásozó olasz csapatokhoz látogat.
Szíriáról szólva Rasmussen kijelentette, hogy a NATO továbbra is a politikai megoldásban reménykedik, támogatja az Egyesült Államok és Oroszország által kezdeményezett nemzetközi konferenciát. A Szíria légterének lezárását érintő újságírói kérdésre Rasmussen azt válaszolta, hogy a NATO első számú feladata nem ez, hanem szövetségese, vagyis a Szíriával szomszédos Törökország védelmének biztosítása.

Letta megerősítette Olaszország elkötelezettségét a líbiai stabilizációs folyamatban. Az olasz fél segítséget nyújt a líbiai intézményes rendszer kiépítésében, a rendőrség és a fegyveres erők kiképzésében, valamint a líbiai határok ellenőrzésében is. A Rasmussennel tárgyaló Mario Mauro olasz védelmi miniszter megerősítette, hogy Róma Franco Frattini volt külügyminisztert jelöli a NATO jövőre megüresedő főtitkári székébe. Mauro arról is beszélt, hogy Olaszország is érintett az informatikai bűnözésben: az olasz védelmi tárca és a fegyveres erők honlapjait és számítógépes rendszerét naponta több mint kilencezer behatolási kísérlet éri.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com