Az orosz külügy nyilatkozatban védi a háttérsugárzási adatszolgáltatás részleges leállítását

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A nukleári háttérsugárzásiu adatok nem kötelező átadására hivatkozva védte meg Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden azt, hogy Oroszország beszüntette a területén található néhány megfigyelőállomás eredményeinek továbbítását a balul sikerült rakétakísérlet után.Önkéntes alapon történik a nukleáris kísérleteket megfigyelő nemzetközi rendszer nemzeti állomásai által mért adatok átadása - mondta a politikus az Interfax hírügynökségnek az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezetének (CTBTO) arra a közlésére reagálva, amelyben az adatok eltitkolását bírálta.

    
A CNN amerikai hírcsatorna kedden a The Wall Street Journal című amerikai napilap pedig hétfőn, a CTBTO-ra hivatkozva adott hírt arról, hogy négy állomás esetében megszakították az orosz adatszolgáltatás. A szervezet az amerikai sajtójelentések szerint két nappal a Szeverodviszk közeli katonai kísérleti terepen augusztus 8-án történt, hét emberéletet követelő robbanást követően közölte, hogy a dubnai és a kirovi mérőállomás kommunikációs és hálózati problémákra hivatkozva leállította az adatszolgáltatást. A CNN a CTBTO egyik magas beosztású tisztségviselőjétől úgy értesült, hogy augusztus 13-ától a csukcsföldi Bilibino és az Altaji területen található Zaleszovo mérőállomása is leállította az adatszolgáltatást.
   

Lassina Zerbo, a CTBTO ügyvezető titkára kedden a Twitteren azt közölte, hogy a bilibinói és a peleduji mérőállomás felújította a radioaktív részecskék légköri megfigyelését.

Peledujról a korábbi közlésekben nem esett említés. Rjabkov kedden azt hangsúlyozta, hogy minden ország kizárólag önkéntes alapon szolgáltat adatokat a nemzetközi megfigyelő rendszer számára. Hozzátette, hogy ezt a megfigyelő tevékenységet a CTBTO előkészítő bizottsága ideiglenes műszaki tikársága koordinálja, amelynek hatásköre kizárólag az átfogó atomcsendszerződés tematikájára és a nukleáris hatalmak által bevezetett atommoratóriumokra terjed ki, a fegyverek fejlesztésre nem.
    

A miniszterhelyettes szerint az incidensnek semmi köze sincs az ideiglenes műszaki titkárság tevékenységéhez. Rjabkov azt mondta, hogy a történtekről az illetékes szervezetek "kimerítő felvilágosítást" kaptak, és az eseményt orosz részről egyebek között a legmagasabb szinten is kommentálták. Ezzel arra utalt hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia hivatali partnerével, Emanuel Macronnal Fort Breganconban tartott közös sajtótájékoztatón igyekezett megnyugtatni a közvéleményt. Putyin, aki először szólalt meg az ügyben, azt mondta: nem fenyeget a háttérsugárzás felerősödése, a helyzetet ellenőrzés alatt tartják és a váratlan fordulatok elkerülésére megelőző intézkedéseket hoztak.
    

"Ahelyett, hogy egy olyan epizódra fókuszálnának, amely nem hordoz magában semmilyen ökológiai kockázatot, bármilyen kockázatot a környezet, a lakosság és a személyi állomány számára, azok a tömegtájékoztatási eszközök, amelyek ezt a témát felfújják, foglalkozhatnának azzal, hogy miért nem lépett még mindig hatályba az átfogó atomcsendegyezmény" - monda az Rjabkov. A magas rangú orosz diplomata szerint ennek az az oka,  hogy az Egyesült Államok nem ratifikálta az egyezményt, amely más országokat is visszatart ettől.
    

A CTBTO nemzetközi megfigyelőrendszerének orosz szegmenséhez a dubnai nemzeti adatközpont alá rendelt 32 objektum tartozik: hat fő és 13 kisegítő szeizmikus állomás, négy infrahang-állomás, nyolc radionuklid állomás és egy radionuklid laboratórium, ezeket a globális kommunikációs rendszer független alrendszere köti össze. A CTBTO nemzeti szerve Oroszországban a védelmi minisztérium, amely az Interfax szerint nem szólalt meg azzal kapcsolatban, hogy milyen gondok akadályozzák az adatközlést.
    

A Roszatom orosz állami atomenergia-vállalat azt közölte, hogy augusztus 8-án egy tengeri platformon elvégzett fegyverkísérlet közben a robbanás történt az északi Arhangelszk megyében, Szeverodvinszk várostól mintegy 40 kilométerre, Nyonoksza község közelében. Az atomenergetikai vállalat öt, az orosz védelmi minisztérium két alkalmazottjának haláláról tett bejelentést. További három ember megsérült.
  

A Roszatom arról adott ki tájékoztatást, hogy szakemberei a "rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak" a detonáció idején, amely a Fehér-tengerbe vetette őket. A védelmi minisztérium a TASZSZ hírügynökségnek azt az információt adta, hogy a Roszatom szakemberei egy folyékony üzemanyagú reaktív hajtóművön dolgoztak, és a gyulladás pillanatában az izotóp energiaforrásokat ellenőrizték.
   

Vjacseszlav Szolovjov, a Szarovban működő Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ - Kísérleti Fizikai Összoroszországi Tudományos Kutatóintézet tudományos vezetője kijelentette, hogy a tudósok a védelmi tárca számára végeztek fejlesztéseket, amelyek egyike a radioaktív hasadóanyagokat használó kisméterű energiaforrások kifejlesztése.
   

Az orosz hidrometeorológiai szolgálat (Roszgidromet) azt állította, hogy a balesetet követően rövid időre 4-16-szorosára nőtt a gammasugárzás Arhangelszk megyében. Az augusztus 8-án mért maximális érték óránként 1,78 mikrosievert volt, az óránként 0,11 mikrosievertes átlagos normál háttérsugárzás helyett. A The Moscow Times című angol nyelvű orosz lap szerint a sérülteket kezelő arhangelszki orvosokat nem tájékoztatták arról hogy nukleáris baleset történt, és egyikük izomszövetében radioaktív izotópot találtak Moszkvában. Az orosz egészségügyi minisztérium ezzel szemben azt állította, hogy az incidenst követően 91 egészségügyi szakembert vizsgáltak meg, és egyikük esetében sem állapították meg a sugárterhelés megengedett szintjének túllépését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com