Az Oszmán Birodalom újszülöttje Erdoğan a szultán!

Eljött az az idő, amikor az emberek nem hisznek abban, hogy Recep Tayyip Erdoğan Törökországban demokráciát épít.

Még az American Enterprise Institute tanulmánya is választ keres arra, hogy a török elnök miként zsarolja azt a fiktív Európai Uniót, amellyel ráárasztja a több milliós menekült áradatot az öreg kontinensre.

7

Törökországban sem hiszik el az elvakult politikusok, hogy maga Erdoğan országában demokráciát akar.

Természetesen ez a folyamat nem ma kezdődött el, hanem 10 évvel ezelőtt!

Recep Tayyip Erdoğan hiába hangoztatja, hogy nem autoriter rezsimet épít.

A török puccskísérlet utáni mondva csinált konszolidáció azonban teljesen mást mutat.

A gyakorlat azt mutatja, hogy Kis-Ázsiában egyáltalán nem mindegy, hogy miféle állam épül.

Az Európai Unió pedig a nagy kulcskérdést csinál ebből az egészből.

eu zászló

Erdogan az országában úgy tekint magára, mint a térség legtekintélyesebb vezetőjére.

Nem véletlenül beszél egy tanulmány arról, hogy Recep Tayyip Erdoğan célja, hogy létrehozzon egy iszlamista köztársaságot!

Ennek Erdogan hangot is adott, amikor azt mondta célja, hogy egy „mélyen vallásos generációt neveljen fel”. Ez azonban nem csupán retorika, hanem üzenet a jövő felé.

6

Ugyanis Törökországban az elmúlt 10 év alatt 9 ezer mecsetet építettek. Máskülönben beletartozik az is, hogy 2016 szeptemberében a török elnök olyan jogosítványokat harcolt ki magának, amelynek segítségével leszámolhat az elképzeléseit kritizáló emberekkel.

Törökországban a helyzet egyre rosszabb, mert az elmúlt időkben mintegy 20 televíziós csatornát és rádióállomást zárattak be.

Több száz újságírót pedig bebörtönöztek a török hatóságok.

Ezzel immár Törökországban megszüntették a sajtószabadságot is.

Ha a média újra fel akar éledni, akkor a következő kommunikációt-retorikát kell, hogy használja:

„Elérkezett a Török Köztársaság ideje. Elkezdhetjük vagy már elkezdtük az Ottomán Birodalom második korszakát, melyben Erdogan az első szultán."

Mik lehetnek a török elnök külpolitikai ambíciói?

Jelenleg a török állam fontos választásokon megy keresztül. Ezekben az időkben Erdogan-nak a külpolitikáról világrengető elképzelése van!

Létezik egy tanulmány, amely szerint Erdogan kétszínű kommunikációt használ Brüsszel felé, hogy Törökországnak az Európai Unióban van a helye, amit az EU-Törökország felé természetesen támogat.

Valójában pedig Erdoğannak semmiféle érdekeltsége nincs Európában.

Recep Tayyip Erdoğan egy revíziót akar, méghozzá megdönteni az 1923-as lausanne-i békeszerződésben foglaltakat, amely az Ottomán Birodalomról szól!

Felrúgva ezzel Mustafa Kemal Atatürk Törökországra és Európára néző békés megoldását, amely a ’30-as években született.

Mustafa Kemal Atatürköt minap is nagy tiszteletben tartják a törökök, mert ő volt az, aki gyakorlatilag felszámolta az értelmetlen török szultanátust.

1310812-Mustafa_Kemal_Pasa

Győzelme Törökország békéjéhez vezetett, amely az elmúlt években is hosszú évtizedekre visszamenőleg egy olyan török berendeződést hozott, amely nemcsak nemzeti, hanem példája a békés muzulmán világnak. Ez a mai időkre tekintve, Erdoğannak köszönhetően gyökerestől kifordult.

Az új önjelölt szultánnak azonban már most kitételei vannak, méghozzá Irakkal és Görögországgal szemben.

Azóta kiderült, hogy a törökök által kilőtt, Szíriában szolgálatot végzett orosz bombázót valóban Törökország lőtte le!

Erdoğan Vlagyimir Putyinnak nyalt, bocsánatot kérve, hogy lelövette az orosz vadászgépet Oroszország befogadása gyanánt.

Putyin ugyan fájdalmasan, de elfogadta a bocsánatkérést a béke kedvéért. Máskülönben Oroszországnak is érdekében áll a Törökországgal való üzletelés az újravirágzásban!

5

Mi lesz az új török szultanátussal?

Erdoğan kétszínű politikája iszlamizmusa, autoriter rendszere, kettős beszéde és nagyszabású külpolitikai álmai annyira nagyratörőek és egyben szánalmasak, hogy az eddig kialakult törökországi képet merőben megváltoztatja elsősorban a magyarokban, máskülönben az európai emberekben egyaránt.

A nyugati politikusok is azt rebesgetik, hogy ha Erdogan stabilitást és pozitív gazdasági mutatókat tud felmutatni, akkor rezsimje tartósan fennmaradhat.

Máskülönben meg kell barátkozni az európai népeknek Angela Merkelnek köszönhetően, hogy egy új épülő török birodalom szultánja maga Recep Tayyip Erdoğan, az egykori oszmán birodalom vérvonal visszavezetésében nullát felmutató török politikus.

„A tanulmány szerint azonban fontos felismerni, hogy a derogációs folyamatok ellenére Erdogan egy kihagyhatatlan szereplő a Közel-Keleten. Akár politikai súlya kapcsán, akár a külső határok biztosítása érdekében, akár az Iszlám Állam elleni harcban.” publikálta az aie.org.

Forrás:888.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com