Az osztrák kancellár 500 millió eurós segélycsomagot hirdetett a vendéglátóipar és a turizmus számára

Noll Katalin, az MTI tudósítója jelenti: 500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón.A vendéglátás az osztrákok lelkének, identitásának a része, jellegzetessége az országnak - mondta Kurz. A kancellár arról is beszélt, hogy az ágazat számára nagy kihívást jelentett a koronavírus-járvány.

Emlékeztetett arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatással munkahelyeket mentettek meg; a nyitvatartási korlátozások idején pedig az állam magára vállalta a működési költségek 75 százalékát.

    
Kurz felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a nyitást követő időszak sem lesz könnyű a vendéglátósoknak és a turizmusban dolgozóknak, a forgalom ugyanis nem áll helyre egyik pillanatról a másikra. Hangsúlyozta: az ágazat számára kidolgozott segélycsomag arra szolgál, hogy fellendítse a forgalmat, és adókedvezményt biztosítson a gasztronómia és a turizmus szereplőinek.     


Gernot Blümel (ÖVP) pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a tervek szerint júliustól a nem alkoholtartalmú italok áfáját a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentik, és ez 200 millió euró kiadástól tehermentesítheti az ágazatot. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a könnyítések részeként a legfeljebb ötezer lélekszámú településeken lévő vendégházak  az adóból levonható mobilitási átalányát 2 százalékról 6 százalékra emelik, a legfeljebb tízezer lélekszámú településeken lévő vendéglátóhelyekét pedig 4 százalékra.     


A tárcavezető elmondta, hogy egy évi 115 ezer eurós forgalmat termelő falusi vendégháznak jelenleg 3,670 euró adót kellene fizetnie, a könnyítések bevezetése után pedig adója 671 euróra csökken majd. Elisabeth Köstinger (ÖVP) turizmusért felelős miniszter megerősítette, hogy május 15-én kinyithatnak a vendéglátóhelyek Ausztriában.


Felhívta ugyanakkor a figyelmet a továbbra is érvényben lévő óvintézkedések betartására; az éttermekben, kávézókban, bárokban kötelező lesz egyebek mellett az egy méteres távolság betartása, a pincéreknek a szájmaszk viselése; a vendégeknek pedig ajánlott előzetesen asztalt foglalniuk, hogy megkönnyítsék az üzemeltetők dolgát. A könnyítések Ausztriában 41 ezer vendéglátóhelyet érintenek; ezekben 145 ezren dolgoznak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com