Az RMDSZ nem akar beavatkozni a koalíció belső konfliktusába

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem kíván beavatkozni a román kormánykoalíción belül kialakult konfliktusba, és csak közvetlenül a szavazás előtt dönt arról, hogy megszavazza-e a koalíció pártjai által saját kormányuk leváltására kezdeményezett bizalmatlansági indítványt - jelentette ki szombaton Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.Az elnök azt követően nyilatkozott erről a sajtónak, hogy a szövetség operatív döntéshozó szerve, a 33 tagú állandó tanács elemezte a romániai belpolitikai helyzetet. Kelemen Hunor elmondta: a szövetség számára nincsen semmilyen sürgősség, képviselői nem vesznek részt a bizalmatlansági indítvány vasárnapra tervezett felolvasásán, és ha a különböző parlamenti pártok megkeresik a szövetséget, hétfőtől valamennyi féllel tárgyalnak.

Az MTI kérdésére elmondta, már eddig is folytak telefonos beszélgetések Liviu Dragneával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Sorin Grindenu miniszterelnökkel és Calin Popescu Tariceanuval, a kisebbik kormánypárt, az Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével, de hivatalos tárgyalások csak hétfőtől kezdődhetnek, ha a felek tárgyalni szeretnének az RMDSZ-szel.


Kelemen Hunor szerint egyértelműen a koalíció vezetőit terheli a felelősség a kialakult kormányválság miatt. Megjegyezte: ha nem az ország sorsáról lenne szó, nem is tudná visszatartani a nevetését amiatt a fonák helyzet miatt, hogy a koalíció bizalmatlansági indítvánnyal próbálja megbuktatni a saját kormányát. Úgy vélte: a parlamenti demokráciában a parlamenti többségnek lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy leváltsa a minisztereket, vagy akár a miniszterelnököt is. Szerinte a mostani válság is azt jelzi, hogy amikor nem a kormánypárt elnöke tölti be a miniszterelnöki tisztséget, "akkor a dolgok nem működnek".


Szerinte Romániának politikai kormányra van szüksége. "Bízunk benne, hogy a PSD-ALDE koalíció házon belül meg tudja oldani a helyzetet, és nem lesz szüksége külső segítségre. Nem tudunk beavatkozni egyetlen párt belső ügyeibe sem. Helyettük nem tudunk dönteni" - jelentette ki. Úgy vélte, amíg van egy kormánya az országnak, addig korai lenne az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről, minisztériumokról tárgyalni. Hozzátette: személyes ambíciói nincsenek.


Arra a kérdésre, hogy a szövetség elégedett-e a koalícióval való parlamenti együttműködéssel, kijelentette: az együttműködés hullámzó volt, de van még két hét a parlamenti ülésszakból, és ez idő alatt még sok minden történhet. Kelemen Hunor elmondta, egyelőre a tárgyalásokra kapott felhatalmazást a Szövetségi Állandó Tanácstól (SZÁT). A tárgyaló csapatot maga választja ki, de ennek mindenképpen tagjai lesznek az RMDSZ frakcióvezetői, a szövetség ügyvezető elnöke és a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) - az RMDSZ 120 tagú "kis parlamentjének" - az elnöke.


Elmondta: bizalmatlansági indítvány szavazásával kapcsolatban a szövetség parlamenti frakciói hoznak döntést. Azt is megjegyezte azonban: ha szükségesnek látják, újabb SZÁT-ülést tartanak, vagy akár az SZKT ülését is összehívják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com