Befejeződött a szlovéniai magyar huszárszobor felújítása

Befejeződött a 200 éve elhunyt magyar huszár, Rostás Pál szlovéniai szobrának adományokból végzett felújítása, az alkotást november 15-én a magyar és a szlovén honvédelmi miniszter avatja fel.

logo_honlap(5)Máthé László, a gyűjtést koordináló ljubljanai magyar nagykövetség diplomatája az MTI-nek felidézte: az olasz-szlovén határhoz közeli Budanjéban 1845-ben állították fel az 1813-ban, a napóleoni hadak elleni összecsapásban elhunyt hős katona szobrát. Az alkotást 1920-ban eltávolítottak a talapzatáról, a sérült töredékeket a helyi szlovénok mentették meg, az erősen megrongálódott és hiányos kőszobor maradványait a közelmúltig a Nova Gorica-i múzeum kőtárában őrizték.

A budanjei kultúregyesület 2009-ben kereste fel a magyar nagykövetséget, kezdeményezve a szobor felújítását. A szlovén civil szervezet önállóan, önkéntes munkával, illetve helyi adományok gyűjtésével 2011-re helyre is állította a talapzatot.

A szobor restaurálására és környezetének rendbetételére 2012 elejétől a nagykövetség, illetve a ljubljanai József Attila Kultúregyesület kezdeményezésére a külhoni magyar emlékhelyek felújításában komoly tapasztalatokkal rendelkező Budakeszi Kultúra Alapítvány bevonásával kezdődött gyűjtés.

A mintegy 20 ezer euróba (mintegy hatmillió forintba) kerülő munkálatok költségének felét szlovén támogatásból fedezték, a másik részét magyarok adományaiból finanszírozták. A magyar Külügyminisztérium másfél millió, a honvédelmi tárca félmillió forintos támogatást nyújtott, egymillió forintot pedig civil szervezetek, települések, magánemberek adományaiból gyűjtöttek össze.

A diplomata elmondta: Budavár önkormányzata anyagi, Zalaegerszeg és Komárom városa, valamint Zala megye önkormányzata erkölcsi támogatást nyújtott, de az Egyesült Államoktól Ausztrálián át egészen a szomszédos országokig számos határon túl élő magyar küldte el felajánlását a restauráláshoz.

Rostás Pál 1813. október 3-án a franciák elleni harcokban 60 francia gyalogos és hét lovas ellen küzdött az 5. Radetzky-huszárezred közhuszáraként. Egymaga negyedórán át kitartott, pedig harminc lövés érte, és ennek az akkori Wippach - szlovénül Vipava - lakói szemtanúi voltak. A franciák távoztával a halott vitézt díszes temetésben részesítették, sírja fölé emléket emeltek, 1845-ben pedig a helyi lakosok és az egykori bajtársak gyűjtéséből életnagyságú szobrot állítottak.

A 200 évvel ezelőtt elhunyt magyar huszár felújított szobrát jövő pénteken avatja fel Hende Csaba magyar és Roman Jakic szlovén honvédelmi miniszter a magyarok és a szlovénok közötti kölcsönös megbecsülés és egymás történelme iránti tisztelet nemes szimbólumaként.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com