Bírálják a magyarországi helyzetet az EP nőjogi bizottságának véleményében

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Több okból is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága (FEMM), amely kedden szavazta meg a véleményét a témáról.A 18:5 arányban jóváhagyott dokumentumban sajnálatosnak nevezték a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos szakpolitikák "újraértelmezését és leszűkítését a családpolitikára", illetve azt, hogy Magyarországon nagyon alacsony a nők aránya a politikai döntéshozói pozíciókban. Aláhúzták: a magyar parlamenti képviselőknek csupán mintegy 10 százaléka volt eddig nő, ami a legalacsonyabb arány az EU-ban, a kormányban pedig nem volt női miniszter.

    
Emlékeztettek rá, hogy az ország európai összehasonlításban az utolsó előtti helyen áll a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének egyenlőségi indexén. A képviselők rámutattak, hogy a női egyenjogúság az európai alapértékek kulcsfontosságú részét képezi, és sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy Magyarország ezektől folyamatosan távolodik, és ezáltal egyre inkább elszigetelődik.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Közölték: "az elmúlt pár évben súlyosan hanyatlott a jogállamiság, amelynek hiányában nem garantálhatók kellőképpen és megkülönböztetéstől mentes módon a nők és a kisebbséghez tartozó nők jogai".
    

Aggodalmukat fejezték ki emellett azon "retorika és szimbolika miatt, amely a nőket anyai szerepükre redukálja, és csak e szerepükben ad nekik tiszteletet", valamint a civil szervezetek szűkülő tere és ellenőrzés alá vonására irányuló kísérletek miatt, mondván, ezen fejlemények negatív hatással vannak számos jogvédő csoport működésére.
    

A szövegben emellett hangsúlyozták a nők önrendelkezési jogának fontosságát, kiemelve, hogy tiszteletben kell tartani a nők szexuális és reproduktív jogait, illetve elítélték a roma nők hátrányos megkülönböztetést, például az egészségügy területén. Felszólították a kormányt a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezmény ratifikálására, továbbá arra, hogy terjesszék ki a kapcsolati erőszak fogalommeghatározását a fizikai erőszak minden formájára.
    

A FEMM üdvözölte ugyanakkor, hogy 2010 óta jelentősen nőtt Magyarországon a nők foglalkoztatási aránya, s elismerte a roma nők oktatásának és foglalkozatásának elősegítése céljával indított programokat, illetve a szociális, társadalmi befogadási, családpolitikai, egészségpolitikai és oktatáspolitikai intézkedéseket, amelyek többek között a romákat célozzák meg. Ennek ellenére leszögezték: Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ami indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.
    

Közleményében Ujhelyi István szocialista EP-képviselő rámutatott, a dokumentumot keresztény-konzervatív támogatással fogadták el, és kiemelte, "minden héten súlyosbodik hazánk megítélése, az Orbán-kormány bűnei egyre távolabb lökik Magyarországot az európai értékektől". "A Fidesznek csak szégyenkezni van oka nőjogi ügyekben" - húzta alá.
    

A szakbizottságban március végén vitáztak a kérdésről, amely azért volt napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyar különjelentéséhez többek között a FEMM is csatolja véleményét. A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely ennek alapján kezdeményezheti a hetes cikke szerinti eljárás megindítását a jogállamisági elvek megsértése miatt.
    

A LIBE jelentéstervezetéhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is megküldi a véleményét. A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós értékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com