Bíróság elé állhat Nicolas Sarkozy 2012-es kampányának finanszírozása miatt

Nicolas Sarkozy volt francia államfőt is bíróság elé állítaná a párizsi ügyészség a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél a kampányban - közölte hétfőn a vádhatóság.

A javaslatról a végső szót az ügyben eljáró vizsgálóbírónak kell kimondania, akinek legalább egy hónapja van arra, hogy eldöntse, vádat emel-e Sarkozy ellen, de el is húzódhat az eljárás. A volt államfő bíróság elé állítása feltehetően rontaná az esélyeit a 2017-es elnökválasztás előtt a jobboldali elnökjelöltségért jelenleg folyó versenyben.

sarkozy

 

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az elmúlt évben 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak.

A volt elnök ellen februárban indult eljárás. Az ügyészség az összes gyanúsított bíróság elé állítását kéri.

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák Nemzeti Bizottsága intézi. A testület 2012. decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mert a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta, a volt elnök azóta az összeget büntetéssel együtt befizette az államkasszába.

A júniusban lezárult vizsgálat szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbált meg a Köztársaságiak nevű jobboldali párt elődje, az UMP 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott a pártnak, amelyeket nem is rendezett meg.

Az ügyészség eleinte a párt akkori vezetését vizsgálta, de közben kiderült, hogy Nicolas Sarkozy 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több kampányrendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert - aki ellen szintén eljárás folyik - jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget.

A hatóságok arra a kérdésre keresik a választ, kinek az utasítására történt, hogy nem a hivatalos kampányszámlán számolták el az akkori kormánypárt által a kampányban utazásra, felmérésekre, rendezvényekre fordított összegeket, vagyis kinek az ötlete volt törvénytelen módon fedezni a vélhetően szándékos túlköltekezést. Nicolas Sarkozyt azzal nem vádolják, hogy tudott a csalásról, de az ügyészség szerint a túlköltekezéssel tisztában volt.

A törvénytelen kampányfinanszírozás egy év börtönbüntetéssel és 3750 eurós pénzbírsággal sújtható.
Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt francia köztársasági elnök, 2012-ben ismét jelöltette magát, de alulmaradt Francois Hollande jelenlegi államfővel szemben.

A vereség után egy időre visszavonult, majd 2014-ben tért vissza a politikai életbe azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a következő elnökválasztáson 2017-ben revánsot vegyen Francois Hollande-on, aki minden idők egyik legnépszerűtlenebb elnöke, s egyelőre nem jelentette be hivatalosan, hogy ismét indul az elnökválasztáson. Sarkozy nemrégiben hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a jobboldali párt elnökjelöltségért a Köztársaságiak novemberi jelöltállító választásán.

Nicolas Sarkozy ellen már egy másik eljárás is folyamatban van 2014 július óta korrupció és befolyással való üzérkedés gyanúja miatt, amiért egy ellene indult vizsgálatban állítólag egy bírónak tett kinevezési ígéret ellenében próbált információkhoz jutni.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com