BRICS: közös fejlesztési bank a láthatáron?

A dél-afrikai Durbanban március 26-27-én sorra kerülő BRICS csúcstalálkozó egyik témája az öt ország közös fejlesztési bankjának létrehozása lehet.

BRICSA csúcstalálkozó központi témája viszont a szíriai konfliktus lesz. Az országban ismét kiéleződött a helyzet, miután Aleppo környékén a fegyveres ellenzék vegyi fegyvert vetett be. Bassár el-Aszad elnök a BRICS államokhoz fordult, azzal a kéréssel, hogy vessenek véget az erőszaknak.

A BRICS tagjai szerint még van lehetőség a szíriai felek közötti párbeszédre.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint „nincs szó, legalábbis Oroszország szempontjából, a damaszkuszi kormány támogatásáról. Mi nem vagyunk Aszad dolgában ügyvédek. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy még ki lehet alakítani a felek közötti párbeszédhez szükséges platformot. Nincs más alternatíva. A BRICS többi tagjának is ez a véleménye. Szerintem Durbanban számos dolog tisztázódik majd, hogy mit kell tenni a probléma megoldása érdekében.”

A BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) a világpolitika erős tényezőjévé szeretne válni. Nyugati vélemények szerint elsősorban Oroszország és Kína olyan erővé akarja alakítani, mely megrendítheti az Egyesült Államok és a NATO pozícióit is. Rjabkov szerint ez nem felel meg a valóságnak, hivatkozva az öt megelőző csúcstalálkozó dokumentumaira:

„Nem állítjuk magunkat szembe senkivel. Mi a növekvő tekintélyről és befolyásról beszélünk, ami nem kétséges. Szükség van erre, hogy érdekeinket megfelelően képviselhessük.”

Gazdasági egységesítés terén az egyik legtöbbet emlegetett kezdeményezés a BRICS egységes fejlesztési bankjának kialakítása. Rjabkov reálisnak tartja az elképzelést.

„Tulajdonképpen a bank létrehozására vonatkozó hivatalos döntés küszöbén vagyunk. Azt szeretnénk, ha ez a bank szerepet játszana a külföldi tőke forgalmában, a hitelezésben, a hitelszervezetek kialakításában, elsősorban a BRICS államaiban.”

Szerinte a nemzetközi pénzügyi válság következményei és az euróövezetben folytatódó problémák közepette a BRICS bankjára vonatkozó határozat pozitív politikai és pszichológiai hatással lenne.

Forrás: Oroszország Hangja

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com