Bukaresti pódiumbeszélgetés: Romániában a 2010-es években visszalépés történt a kisebbségvédelem terén

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Románia távolról sem mintaország a kisebbségvédelemben, a 2010-es évek óta pedig egyenesen visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok érvényesítése terén - állapították meg csütörtökön Bukarestben annak a pódiumbeszélgetésnek az előadói, amelyet a rendszerváltozás évfordulója előtt tisztelgő "30 éve szabadon" emlékév keretében rendeztek a romániai magyarság helyzetének alakulásáról.A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben román nyelven tartott fórumon Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi elnöke felidézte: az 1989-es fordulat után a romániai magyarságnak a teljes jogfosztottság állapotából kellett újjáépítenie megmaradásának intézményi feltételeit, kivívnia alapvető kulturális, oktatási jogait, megszerveznie a közösség újjáépítését.

   
Markó Béla az utóbbi három évtized meghatározó döntései közé sorolta azt, hogy az RMDSZ nem a tüntetéseket, a polgári engedetlenséget és más radikális megnyilvánulásokat, hanem a politikai eszközöket választotta a magyar közösség jogainak kivívására. Az RMDSZ volt elnöke Emil Constantinescu akkori román államfő bátorságát is dicsérő történelmi fordulatnak minősítette az RMDSZ első, 1996-os kormányra lépését, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kisebbségi jogok terén akkor elkezdett építkezés megrekedt, sőt visszájára fordult, mivel Romániában a meglévő törvényeket, ratifikált nemzetközi egyezményeket sem tartják be.
    

Gabriel Andreescu politológus, emberi jogi aktivista úgy értékelte: Romániában a kommunista politikai rendőrség, a hírhedt Securitate örökébe lépett Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az egykori kommunista elit használta a "magyar veszély" kártyáját hatalma átmentésére és legitimálására. Szerinte az ország a 90-es években csak az emberi és kisebbségi jogokért, az ország demokratizálódásáért nyíltan kiálló értelmiségi csoportoknak - az írószövetségnek, a Társadalmi Párbeszéd Csoportnak, a Pro Európa Ligának, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek - köszönhetően kerülte el a jugoszláviai polgárháborúk útját.
    

Andreescu szerint az 1996-os "csoda" - az RMDSZ kormányra lépése - után a civil szervezetek szerepét a politikai elit vette át a kisebbségvédelemben, amely azonban a 2010-et követő években egyre gyakrabban ütközik a közöny és ellenállás falába. Az emberi jogi aktivista szerint paradigmaváltásra van szükség a román kisebbségvédelemben: le kell választani a két legnépesebb közösség, a magyar és roma kisebbség ügyét a többi kisebbségétől, a magyarok jogait pedig a kulturális autonómiák rendszerében és a Székelyföld területi autonómiája révén kell biztosítani.
    

A pódiumbeszélgetés harmadik meghívottja, Adrian Szelmenczi, az Active Watch médiafigyelő szervezet képviselője rámutatott: a SRI ma is nemzetbiztonsági veszélyként kezeli a magyar közösséget és a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Meglátása szerint erősödik a magyarellenes gyűlöletbeszéd, a román média viszont elhallgatja az Európa Tanács jelentését, amely rámutat, hogy Románia nem léptette életbe az általa ratifikált kisebbségvédelmi egyezményeket.
   

Szelmenczi szerint igaz ugyan, hogy a román parlamentben már nincsenek szélsőséges pártok, de szinte valamennyi pártban vannak olyan nacionalista képviselők, akik szabadságvesztéssel büntetnék a területi autonómia követelését, vagy az etnikai jelképek tiltásáról terjesztenek be törvényjavaslatokat. A szónok Klaus Iohannis államfőt is bírálta, amiért alkotmányossági óvást emelt az új közigazgatási kódex szinte valamennyi kisebbségvédelmi intézkedése ellen, hiszen ezáltal - a 90-es évek óta először - ismét korlátozni próbálják a kisebbségi jogokat Romániában.
    

A pódiumbeszélgetés moderátora, Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke következtetései között megállapította: román többség és magyar kisebbség legfontosabb közös projektje az elmúlt 30 évben Románia európai és euroatlanti integrációja volt. Hozzátette: a 2010-es évek Romániájában tapasztalt visszalépések már csak azért is aggasztóak, mert a kisebbségvédelem elválaszthatatlan a demokráciától, a kisebbségi jogok sérülése pedig magát a demokráciát veszélyezteti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com