CIA-jelentés: a nemi erőszak mint az etnikai tisztogatás egyik formája

Mintegy 20-60 ezer nőt erőszakoltak meg 1993 tavaszáig a délszláv háborúkban a CIA különféle forrásokon alapuló becslései szerint. Ezek a számok az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik korabeli jelentésében szerepelnek, amelyet több mint 300 másikkal együtt a közelmúltban oldottak fel a titkosítás alól.

CIA_floor_sealA dokumentumokat nagy terjedelemben ismertetik ezekben a napokban a délszláv országok, köztük Szerbia tömegtájékoztató eszközei.

Egyedül Boszniában 34 olyan létesítményt azonosítottak, amelyekben nőket tartottak fogva és erőszakoltak meg hosszabb időn keresztül. Az 1993. április 2-ai keltezésű CIA-irat szerint a nemi erőszak áldozatainak vallomásai arra utalnak, hogy a szerb vezetés legalább hallgatólagosan beleegyezett ezekbe a támadásokba. Belgrád tisztában volt azzal, hogy volt ilyen erőszak, de a szerb vezetők nem léptek fel ellene kellő erővel.

A CIA jelentése szerint a nemi erőszak és más támadások brutális természete azzal erősítette az etnikai tisztogatást, hogy a muszlimok nagy része ezek következtében inkább elmenekült, végül pedig inkább elhagyta az országot, és nem várt egy lehetséges békekötésre, hogy visszatérhessen az otthonába.

A feltételezések szerint a 34 létesítményt – kettő kivételével - szerbek irányították, de egy muszlim és egy horvát "tábort" is felfedeztek a hírszerzők.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A jelentés szerint erőszakot leggyakrabban a szerbek vezette táborokból jelentettek, ahol nőket és férfiakat is tartottak fogva. Rendszeres szexuális bántalmazásra általában a kisebb táborokban került sor, ahol kevesebb mint száz nő volt. Voltak olyan táborok is, amelyek a szerb katonák számára "bordélyként" szolgáltak.

A bizonyítékok alapján a hírszerzők arra az álláspontra jutottak, hogy az erőszakot a férfiak általában csoportosan követték el hosszabb időn (heteken vagy hónapokon) keresztül. A leggyakrabban a 15-35 éves nőket választották ki.

A sajtó arról számolt be, hogy a teherbe esett nőket elkülönítették, hogy ne tudják elvetetni az erőszak során fogant gyereküket. Az áldozatok arról is beszámoltak, hogy időnként orvosi vizsgálatot végeztek rajtuk, hogy kiderüljön, szednek-e valamilyen fogamzásgátlót. Az erőszak során gyakran az áldozat családját, szomszédját, barátait arra kényszerítették, hogy nézzék végig a megbecstelenítést.

A boszniai szekularizált muszlim társadalom is kiközösösítette az erőszak áldozatait, ezért a család inkább eltitkolta ezt a tényt, nehogy a lány rangon alul menjen férjhez. A későbbi vizsgálatok során a horvát orvosok arról számoltak be, hogy a kirekesztéstől való félelem miatt azok a nők is letagadták, hogy megerőszakolták őket, akiken látszottak a bántalmazás fizikai nyomai. Az adott helyzetben azonban - áll a CIA jelentésében -, a muszlim nők elleni erőszak egyben a közösség elleni támadásként is értelmezhető volt.

Egyes jelentések szerint a férfi foglyokat is bántalmazták szexuálisan. Egy brckói táborban például a jelentések szerint a 20-30 éves horvát és muszlim férfiakat kényszerítették arra, hogy egymással közösüljenek.

A CIA azt állapította meg, hogy a nemi erőszak a távozásra kényszerítés egyik formája volt. A boszniai szerbek valószínűleg arra a következtetésre jutottak, hogy a nemi erőszak és a kényszerterhesség a hagyományos boszniai muszlim normák megsértése miatt elidegeníti majd a nőket családjuktól és a társadalomtól, így végül az etnikai tisztogatás egyik formájává válhat. A boszniai szerb vezetők folyamatosan tagadták ezt.

Radovan Karadzic boszniai szerb elnök mindennek kapcsán azt hangoztatta: "Nincs bizonyíték arra, hogy nőket erőszakoltak meg. Az erőszak nemcsak a háborúk idején jelenik meg, hanem akkor is, amikor minden normális. Katonai vezetőink nagyon érzékenyek az erkölcsi kérdésekben, mindegyik tábornokunk a régi kommunista iskolát követi. […] Az etnikai tisztogatás soha nem volt a politikánk része."

Slobodan Milosevic szerb elnök pedig azt mondta, hogy "egyes személyek mindkét oldalon követtek el hasonló dolgokat. A bizonyítékaink alapján nagyon kevés szerb tehető ezért felelőssé (…), erőszakot mindkét oldalon láttunk."

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com