Csehországban 2017 Andrej Babis éve volt

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehországban egyértelműen Andrej Babis évének minősíthető 2017. A szlovák származású multimilliárdos vállalkozóból lett politikus gyakorlatilag az egész évben a közélet figyelmének középpontjában volt, és neve szinte le sem került a televíziók képernyőjéről, az országos napilapok első oldalairól.Az 1954-ben született Andrej Babis számára, aki Csehország második leggazdagabb állampolgára (vagyonát mintegy 88 milliárd koronára - ezer milliárd forintra - becsüli a Forbes magazin) az év nem a legjobban kezdődött: miután januárban életbe lépett az összeférhetetlenségi törvény módosítása, miszerint kormánytagok nem birtokolhatnak nagyvállatokat és országos médiákat, a pénzügyminiszter Babisnak speciális, úgynevezett megbízotti alapokba kellett helyeznie az Agrofert holdingot és a szintén tulajdonában lévő sajtóorgánumokat, köztük a Mladá Fronta Dnes és a Lidové Noviny befolyásos országos napilapokat.

    
Bár ennek megtétele után Babis formálisan már megfelelt a törvény követelményeinek, a cseh politikai színtér szinte minden pártja és a média nagyobbik része továbbra is támadta, minek következtében a politikus májusban távozni kényszerült a koalíciós kormányból. Folyamatos bírálatok érték múltbeli tevékenysége miatt, elsősorban azt vetik szemére, hogy a rendszerváltás előtt állítólag együttműködött a kommunista állambiztonsággal és tíz éve jogtalanul jutott uniós pénzekhez.
    

Ez a Gólyafészek nevű szabadidő központ ügye.

A gólyafészek építésének éveiben, 2007-ben és 2008-ban a cseh sajtó szerint az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa akkor Andrej Babis volt. Ezután a cég ismeretlen tulajdonba került, minek következtében - mint kisebb vállalkozás - jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kaphatott volna uniós támogatást. A Gólyafészek 50 millió cseh koronás (580 millió forint) uniós támogatást szerzett. Néhány, a pályázatban meghatározott év után újra az Agrofert része lett. Az ügyet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálja.
    

A cseh rendőrség bűnügyi eljárást indított Babis ellen, a politikust uniós támogatással való visszaéléssel vádolják. A képviselőház Babist megfosztotta mentelmi jogától és kiadta a rendőrségnek. Az októberi választásokon Babis új mandátumot szerzett, de a rendőrség ismét kérte a parlamenttől az időközben miniszterelnökké lett politikus kiadatását. Erről azonban már csak 2018-ban születik döntés. Nem zárult le az ügynökvád sem, s Babis mindkettő miatt továbbra is a támadások kereszttüzében áll.
    

Babis májusban minden követ megmozgatott azért, hogy ne kelljen távoznia a pénzügyminiszteri tisztségből, de Bohuslav Sobotka akkori szociáldemokrata kormányfő végül keresztül vitte akaratát. A prágai sajtó úgy véli: ekkor Babis, bár az általa vezetett ANO mozgalom tagja volt a kormánykoalíciónak, tulajdonképpen arra kapott lehetőséget, hogy attól kezdve már kormánykoalíciós partnereit is támadhassa, bírálhassa és minden erejét a választási kampányra fordíthassa. Az eredmény nem maradt el: az ANO magasan megnyerte az októberi választást és a 200 tagú alsóházban 78 mandátumot szerzett. Andrej Babis, az ANO elnöke, decembertől Csehország új kormányfője és nem győzi hangsúlyozni: úgy kapott bizalmat a választóktól, hogy azok ismerték a politikai ellenfelei által az ellene felhozott vádakat.
   

A büntetőeljárás esetleges felújítása miatt azonban úgy néz ki, hogy az ANO elnöke - legalábbis az első próbálkozásra - nem fog tudni többségi támogatottságú kormányt felállítani. Szinte minden párt elutasította. Kisebbségi kormánya, amely az ANO képviselőiből és független szakemberekből áll, január 10-én terjeszti a parlament elé programját és kér bizalmat maga iránt. Milos Zeman államfő, aki Babis nagy szövetségesének számít, már előre jelezte: amennyiben megbukna az első kormányalakítási kísérlet, a második körben is Babist fogja megbízni a kabinet megalakításával. Egyes vélemények szerint ez már sikeres lehet, de a siker nem vehető biztosra.
   

Andrej Babis tehát eddigi közéleti karrierje csúcsára érkezett. A 2017-es év azonban Csehország számára is sikeresnek minősíthető. A gazdaság jól teljesít, s az eddigi eredmények szerint négy százalék körüli GDP-növekedés várható. A reálbérek gyorsan emelkednek, az országos átlag 29 ezer korona (334 ezer forint) körül van, míg a munkanélküliség négy százalék alá csökkent. Bár a társadalom politikailag megosztott, vagy inkább sokrétű, a szociális feszültség minimális, s az országban nyugalom honol.
    

Bár Csehországban nincsenek illegális bevándorlók, a prágai kormányzat következetesen tartja a visegrádi négyek közös vonalát, és az Európai Unióban elutasítja a kvótákat. Brüsszel emiatt Csehország ellen (Magyarország és Lengyelországgal ellen is) kötelezettségszegési eljárást indított. Babis személyes találkozót kért Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől, hogy megpróbálja meggyőzni őt Prága (és a V4-ek) álláspontjának helyességéről.
    

Csehország ugyan elutasítja az illegális bevándorlást, de támogatja és ösztönzi a munkaerőbehozatalt, elsősorban Ukrajnából. Csehországban jelenleg már mintegy 550 ezer külföldi él, s a gazdasági kamara szerint sürgősen legalább további 200 ezer idegenre lenne szüksége a cégeknek. Ezt Andrej Babis is támogatja.
    

A cseh-magyar kapcsolatok 2017-ben is probléma mentesek és jól fejlődtek, amit Áder János államfő decemberi hivatalos látogatása is bizonyított. A kereskedelmi forgalom értéke nyolcmilliárd euró körül mozog. A mintegy tízezres csehországi magyarságot a cseh kormányzat is támogatja. Legnagyobb szervezetük, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége képviselve van a prágai kormány mellett tanácsadóként működő kisebbségi tanácsban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com