Csehországban újabb halálos áldozat, Lengyelországban távoktatásra tértek át, Romániában életbe lépnek a kijárási korlátozások

Csehországban szerda reggelig háromra nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, Lengyelországban kötelezővé vált az alap- és középiskolai távoktatás, Romániában pedig életbe léptek a szigorított kijárási korlátozások.A cseh egészségügyi minisztérium honlapján megjelent információk szerint mind a három elhunyt súlyos beteg volt, ezért megállapítható, hogy elhalálozásukat elsődlegesen nem a koronavírus-fertőzés okozta. Csehországban az első fertőzést március elsején mutatták ki. Szerda reggelre a regisztrált fertőzöttek száma 1497-re emelkedett. A betegségből eddig tízen gyógyultak ki. A laboratóriumokban 22 600 embert vizsgáltak meg.

    
Prágában szerdán rendkívüli ülést tart a cseh parlament felsőháza. A szenátus gyorsított eljárásban megvitatja a képviselőház által kedden elfogadott, koronavírussal kapcsolatos szociális, pénzügyi és gazdasági intézkedéscsomagot. A testületben képviselt pártok előre jelezték, hogy támogatni fogják a kormány előterjesztéseit.
    

A képviselőház egyebek között jóváhagyta a pénzügyminisztérium javaslatát, hogy az idei költségvetési hiányt a tervezett 40 milliárd koronáról (490 milliárd forint) 200 milliárd koronára emeljék. Lengyelországban szerdától vált kötelezővé az alap- és középiskolai távoktatás.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Covid-19-járvány miatt március 11-től érvényes, jelenleg húsvétig meghosszabbított szünet a hagyományos iskolai tanításban eddig nem járt kötelező távoktatással, a tanárok különféle elektronikus csatornák közvetítésével csak ajánlották a diákoknak az áttanulmányozandó anyagot, tesztelték a szerdától alkalmazandó e-learning platformokat, és nem osztályoztak.
    

A krakkói Wawel-székesegyházban szerda délben megkondítják a 16. századi Zsigmond-harangot, amelyet rendszerint csak fontos történelmi események idején, például háború kitörésekor vagy a pápaválasztás eredményének bejelentésekor szólaltatnak meg. Az egyház ezzel is csatlakozik Ferenc pápa felhívásához, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a világ minden országában a keresztények a miatyánk és az úrangyala imádsággal válaszoljanak az új koronavírus-fertőzés teremtette helyzetre.
   

Lengyelországban szerda reggelig 927 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 161-gyel nőtt az ismert fertőzöttek száma. Előző napokban mintegy száz esettel szaporodtak a fertőzések. Eddig 12 beteg halt bele a fertőzésbe. Romániában szerda déltől érvényesek a kedd este bejelentett szigorított kijárási korlátozások.
    

A katonai rendelettel bevezetett szabályok szerint csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknél ez elkerülhetetlen a munkavégzéshez, halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak, létfenntartásukhoz vagy gyógykezelésükhöz szükséges termékeket kell beszerezniük, mezőgazdasági tevékenységet végeznek, ellátásra szoruló hozzátartozójukról gondoskodnak, vagy saját, illetve háziállataik mozgásigényét elégítik ki lakóhelyük közvetlen közelében. A lakás elhagyásának indokáról minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított írásos nyilatkozatot kell felmutatni a rendfenntartóknak.
    

A legveszélyeztetettebbnek minősülő, 65 év feletti korosztály számára a kijárást csak 11 és 13 óra között engedélyezik, kivéve ha munkaügyi kötelezettségeiknek tesznek eleget, gazdálkodnak, illetve rászorulókról gondoskodnak. Romániában szerda reggelre 12-re emelkedett a vírusfertőzés halálos áldozatainak száma. A kedd esti adatok szerint az országban 794 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 79 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak, 431 beteget kórházban, 18-at az intenzív osztályon ápolnak. 5556 személyt hatósági karanténban, 87 506-ot lakhelyi elkülönítésben tartanak.
    

Több mint százan a fertőzöttek közül egészségügyi dolgozók. Több romániai kórházban csak napokkal a beutalás után derült ki egy-egy betegről, hogy koronavírus-fertőzött, és a kórházi személyzetet, valamint a pácienseket is megfertőzte. Az orvosok továbbra is a védőfelszerelés hiányára és a koronavírustesztek korlátozott számára panaszkodnak. A stratégiai kommunikációs törzs kedd délutáni jelentése szerint a kór romániai megjelenése óta az országban 12 624 koronavírustesztet végeztek. A házi karanténból kedden kilépő Ludovic Orban miniszterelnök egy sajtótájékoztatón célként jelölte meg, hogy 5-7 napon belül napi 2000, akár 2500 teszt elvégzésére is képes legyen a rendszer.
    

A legsúlyosabb eset a Suceava megyei kórházé, ahol a kórházvezetés által elkövetett sorozatos hibák következtében 83 alkalmazott, köztük 34 orvos fertőződött meg. A kór 12 halálos áldozata közül öten ott vesztették életüket. Kórházi részlegeket kellett azonban bezárni Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön, Aradon és Botosaniban is.
    

A román külügyminisztérium elkezdte a külföldön rekedt románok hazaszállítását. Egy magán légitársaság charter-járatával kedden 184, idénymunkát végző román állampolgárt szállítottak haza az olaszországi Velencéből. Szombaton Torinóból szállítottak haza 227 ott rekedt román állampolgárt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com