Egyiptomi vallási vezető elítélte a merényleteket, de tagadta, hogy közük lenne az iszlámhoz

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti: Egyiptom egyik legfőbb vallási vezetője határozottan elítélte szombaton a Maliban és Párizsban történt "borzalmas bűntetteket", ugyanakkor hangsúlyozta: "azokat semmilyen szál nem fűzi az iszlámhoz, az iszlám ártatlan".islam2Ahmad et-Tajjeb, a szunita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja kijelentette: a terroristák nem képviselik a muzulmánok egy százalékát sem.

A vallási méltóság az általa elnökölt Muzulmánok Bölcseinek Tanácsán szólalt fel, amely rendkívüli ülést tartott az egyiptomi fővárosban. Az összejövetel célja a szélsőséges eszmék elleni küzdelem alapjául szolgáló terv megfogalmazása.

Tajjeb a terrorizmust "lelki és mentális betegségnek" nevezte, amely minduntalan a vallásos írások többértelmű versszakaiban (mutasábihát) keresi létjogosultságát. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a terror nem csak vallási előírások áthágását jelenti, hanem gyakran társadalmi, gazdasági, illetve politikai vonulatok leple alatt jelentkezik. Ez utóbbi, a vallástól teljesen különálló szélsőségesség millió számra szedi áldozatait Tajjeb szerint.

Azt is mondta: "A Nyugaton elkövetett koránégetések, illetve a muzulmánok házainak (mecsetek) felgyújtása minden mérce szerint ugyanúgy terrorcselekményeknek számítanak, és hozzájárulnak azon szélsőséges eszmék kialakulásához, amelyektől szenvedünk". Arra figyelmeztetett: "A terrorra ne válaszoljatok hasonló terrorral!"

A muzulmán országokban teret nyerő dzsihadistákról szólva megismételte korábbi szavait, amelyek szerint az iszlám jogtudósok kötelessége, hogy szembeszálljanak a szélsőséges eszmékkel. Tajjeb felszólította az arab és a muzulmán elit tagjait, hogy "apasszák el ezen gondolatok forrásait", méghozzá egy olyan integrált rendszer létrehozásával, amely magába foglalja az oktatást, a kultúrát, az ifjúságot és a médiát.

A nagyimám elmondta továbbá, hogy "a béke 16 konvoját" küldik a világ minden tájára az iszlámmal kapcsolatban kialakult téves elképzelések helyreigazítása érdekében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com