Egykori romániai árvák
Nicolae Ceausescu hatalmának megdöntése után, 1989-ban és azt követően tudta meg a világ, milyen rettenetes körülmények között éltek az országban az árvaházi gyerekek. Több mint húsz év elteltével azok a gyerekek már felnőttek. Többségük jobb minőségű életet él, mint gyerekként - de horrorszerű élményeik velük élnek tovább.
Siret a világ végének számít az idegen számára. A Bukarestből érkező vonat Suceaváig jár, a szocialista Románia egyik fellegváráig. Mezőgazdasági vidék, a káposzta- és kukoricaföldeken, és a lovas kocsikon túl már moldáv földek látszanak. Siret egykor csendes kis határváros volt a hatalmas Szovjetunió árnyékában.
Amikor a változások 1990-ben hirtelen bekövetkeztek, kerültek napvilágra a titkok. Egy négyemeletes osztrák katonai barakképület rejtette Románia legnagyobb árvaházát elhagyott és fogyatékos gyerekekkel teli távol a fővárostól.
A szocialista korszak nemigen tudta kezelni a tökéletlenséget.
Külföldi jótevők érkeztek, befektetők is. Néhány jótékonykodó maradt, néhány továbbállt. A szégyenletes körülmények azonban már képezték többé titok tárgyát.
Az akkori gyerekek ma már fiatal felnőttek. Csak néhányukat fogadták örökbe - úgy tűnik, a nyugati világ szülöttei sem tudják a tökéletlenséget jól kezelni.
Lassacskán kiürült a barakképület. Több mint száz egykori lakó nem volt képes önállóan élni, egy másik, zord épületbe költöztek, egy kisebbe. Drótkerítés veszi körül, és egy betonudvarra néz. Az új szállást a csordogáló nyugati segélypénzekből fedezik a kevés szerencsés lakónak.
Több mint húsz évvel a forradalom után a sebezhető lakók, ide-oda járkálnak az épületben, ami leginkább egy emberi tyúkketrecre emlékeztet.
Az idegen látogatót, kitörő örömmel fogadják, éhesen minden apró figyelemre a szeretet legkisebb jelére. A jelenet arra emlékeztet, milyen lehetett, amikor az első segítő szándékú külföldiek megjelentek náluk.
Két évtized után is megmaradtak a szagok, és a furcsa hangok, amiket azok adnak ki, akik nem képesek kifejezni magukat.
Mégis hatalmas különbség van az akkori és a mai helyzet között. Az egyik lakó, Tibi 17 éves volt a változások idején. Tolmácsként használták. Személyében az önkéntesek első és egyben legerősebb szövetségesüket találták meg.
Először Bukarestbe, majd Németországba és Hollandiába ment pszichológiát tanulni, majd visszaköltözött Siretbe, hogy gondját viselje az árváknak.
Ma a lakók szabadon járkálnak a városban, kommunikálnak az ott lakókkal. De sovány, megviselt arcuk, rogyadozó járásuk elárulja, honnan jöttek.
Tibi szerint elvették a gyerekkorukat, és még most sem kapják meg, amire szükségük lenne.
Hamarosan az érintettek új otthonukba költözhetnek. Nem volt problémamentes a projekt: az épület egy éve üresen áll. Nem volt pénz fűtésre. A városban télen gyakori a - 30 fok. Ám Tibinek és a többi elkötelezett segítőnek beérik egyszer a munkája. Még ha 23 évet is kell rá várni.
www.bbc.co.uk
Siret a világ végének számít az idegen számára. A Bukarestből érkező vonat Suceaváig jár, a szocialista Románia egyik fellegváráig. Mezőgazdasági vidék, a káposzta- és kukoricaföldeken, és a lovas kocsikon túl már moldáv földek látszanak. Siret egykor csendes kis határváros volt a hatalmas Szovjetunió árnyékában.Amikor a változások 1990-ben hirtelen bekövetkeztek, kerültek napvilágra a titkok. Egy négyemeletes osztrák katonai barakképület rejtette Románia legnagyobb árvaházát elhagyott és fogyatékos gyerekekkel teli távol a fővárostól.
A szocialista korszak nemigen tudta kezelni a tökéletlenséget.
Külföldi jótevők érkeztek, befektetők is. Néhány jótékonykodó maradt, néhány továbbállt. A szégyenletes körülmények azonban már képezték többé titok tárgyát.
Az akkori gyerekek ma már fiatal felnőttek. Csak néhányukat fogadták örökbe - úgy tűnik, a nyugati világ szülöttei sem tudják a tökéletlenséget jól kezelni.
Lassacskán kiürült a barakképület. Több mint száz egykori lakó nem volt képes önállóan élni, egy másik, zord épületbe költöztek, egy kisebbe. Drótkerítés veszi körül, és egy betonudvarra néz. Az új szállást a csordogáló nyugati segélypénzekből fedezik a kevés szerencsés lakónak.
Több mint húsz évvel a forradalom után a sebezhető lakók, ide-oda járkálnak az épületben, ami leginkább egy emberi tyúkketrecre emlékeztet.
Az idegen látogatót, kitörő örömmel fogadják, éhesen minden apró figyelemre a szeretet legkisebb jelére. A jelenet arra emlékeztet, milyen lehetett, amikor az első segítő szándékú külföldiek megjelentek náluk.
Két évtized után is megmaradtak a szagok, és a furcsa hangok, amiket azok adnak ki, akik nem képesek kifejezni magukat.
Mégis hatalmas különbség van az akkori és a mai helyzet között. Az egyik lakó, Tibi 17 éves volt a változások idején. Tolmácsként használták. Személyében az önkéntesek első és egyben legerősebb szövetségesüket találták meg.
Először Bukarestbe, majd Németországba és Hollandiába ment pszichológiát tanulni, majd visszaköltözött Siretbe, hogy gondját viselje az árváknak.
Ma a lakók szabadon járkálnak a városban, kommunikálnak az ott lakókkal. De sovány, megviselt arcuk, rogyadozó járásuk elárulja, honnan jöttek.
Tibi szerint elvették a gyerekkorukat, és még most sem kapják meg, amire szükségük lenne.
Hamarosan az érintettek új otthonukba költözhetnek. Nem volt problémamentes a projekt: az épület egy éve üresen áll. Nem volt pénz fűtésre. A városban télen gyakori a - 30 fok. Ám Tibinek és a többi elkötelezett segítőnek beérik egyszer a munkája. Még ha 23 évet is kell rá várni.
www.bbc.co.uk
Hozzászólások