Elemző: Cameron belpolitikai szálakat mozgat az uniós tárgyalásokon

David Cameron brit miniszterelnök elsősorban belpolitikai okokból veti fel Nagy Britannia kilépését az EU-ból, miközben ő maga nem unióellenes - vélekedett a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.cameronNagy Sándor Gyula kifejtette: egy, a brit szuverenitást féltő belső ellenzék működik saját pártjában, a Konzervatív Pártban, miközben a kormányfő tudja, hogy a gazdasági érdekek az unióhoz kötik Nagy Britanniát.

Felidézte, hogy a londoni Cityben, vagyis a pénzügyi központban a tranzakció többsége euróban történik, illetve az ország exportjának 45 százaléka az EU-ba irányul. Egy másik szempont, hogy a Skóciát vezető Skót Nemzeti Párt kijelentette: amennyiben a Nagy Britannia kilép az unióból, Skócia elhagyja az Egyesült Királyságot és belép az EU-ba - sorolta az elemző.

Ugyanakkor David Cameron megígérte, hogy 2017-ig népszavazást ír ki az uniós tagságról; erre idén júniusban a regionális választások után kerül sor. Abban reménykedik, hogy a voksolást követően nagyobb eséllyel szavaznak a tagság fenntartására a brit polgárok - mondta Nagy Sándor Gyula.

A kutató arról is szólt: az uniós csúcson márciusra halasztották a migránsválságról szóló döntést. Ez annál is inkább problémát jelenthet, mert Ausztria bejelentetett, hogy limitálja azon migránsok számát, akiket átenged az országon, vagyis több ezer migráns torlódhat fel a Balkánon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com