EP-alelnök: Magyarországon már nincs demokrácia

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Magyarországon már nincs demokrácia - mondta az Európai Parlament (EP) egyik alelnöke szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak.Katarina Barley az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen uniós évértékelő parlamenti beszédével kapcsolatban készített interjúban kiemelte, hogy "viszonylag jól" sikerült a koronavírus-járvány kezelése.
    

A járvány még nem ért véget, de már látható, hogy az Európai Unió "hatalmas teljesítményt" nyújtott, és a járvány gazdasági hatásait ellensúlyozó helyreállítási csomaggal "új utakra lépett" - mondta az EP alelnöke. Viszont "drámaian rossz a demokrácia és a jogállamiság helyzete egyes tagországokban" - tette hozzá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.
    

Kifejtette: "sokan nem is tudják, mennyire drámai (a helyzet) különösen Magyarországon, de Lengyelországban is". Sokak számára ez egy elvont, "absztrakt téma, pedig az együttélésünk és európaiságunk alapjáról" van szó, és "ha ez erodálódik, akkor az Európai Unió alapjai kerülnek veszélybe". Mint mondta, a brüsszeli bizottságnak nagyobb nyomást kellett volna gyakorolnia az utóbbi években, hogy megelőzze ezt a veszélyes helyzetet. A bizottság viszont ehelyett továbbra is párbeszédről és hídépítésről beszél, holott "Magyarországon és Lengyelországban azt látjuk, hogy ez egyáltalán nem segít".
    

A bizottságnak más eszközök is a rendelkezésére állnak, például a kötelezettségszegési ügyekben fordulhat az Európai Bírósághoz, vagy visszatarthat EU-s támogatásokat, de ezeket az eszközeit "túl ritkán, túl óvatosan és túl későn" alkalmazza - mondta Katarina Barley. Arra a felvetésre, hogy a külső nyomás nemigen hatásos, sőt éppen az adott kormánynak hajt belpolitikai hasznot, azt mondta, hogy "van ebben valami", és különösen Orbán Viktor magyar kormányfő "játszik" ezzel a tényezővel. Így a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTQI) emberek ügyében hozott törvénnyel is az EU "felháborodását" akarta kiváltani. Ugyanakkor "tény, hogy ha csak a párbeszédnél és a hídépítésnél maradunk, akkor nem történik semmi".
    

Magyarország esetében ez már több mint tíz éve így van - fejtette ki az EP alelnöke, aláhúzva: "tudom, hogy keményen hangzik, de Magyarország esetében már tényleg nem lehet demokráciáról beszélni, mert minden ellenőrző mechanizmust kiürítettek". Így "Orbán Viktor még abban az esetben is megtartaná ténylegesen a hatalmat, ha jövőre elveszítené a (parlamenti) választást" - mondta Katarina Barley.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com