Erdogan: Törökország jelenléte növelte a reményt a béke iránt

Törökország líbiai jelenléte növelte a reményt, hogy béke legyen az észak-afrikai országban - mondta hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök az előző napi berlini nemzetközi Líbia-konferenciáról hazatérőben a repülőgépen tartózkodó újságíróknak.Az NTV török hírtelevízió hétfői tudósítása szerint Erdogan kifejtette: azok a lépések, amelyeket Ankara tett a közelmúltban Líbia ügyében, egyensúlyt hoztak a megoldási folyamatba és megteremtették a tűzszünet alapját. A török elnök jelezte, hogy országa "erősen tartja állásait" mind a terepen, mind a tárgyalóasztalnál, valamint továbbra is támogatja a politikai rendezést, illetve kiáll az ENSZ által elismert tripoli kormány mellett.

    
Erdogan rámutatott: ha a szemben álló felek Líbiában tartják magukat a tűzszünethez, amelyre ő és Vlagyimir Putyin orosz elnök szólított fel január 8-án Isztambulban, megnyílik az út a politikai rendezés előtt. A török államfő közölte: a Berlinben született döntések értelmében néhány napon belül ülésezik egy katonai bizottság, amelyben mind a tripoli kormány miniszterelnökét, Fájez esz-Szarrádzst, mind ellenfelét, Halífa Haftar tábornokot öt-öt ember képviseli. Azon a tárgyaláson az a kulcskérdés, hogy Haftar véget vet-e agresszív hozzáállásának - vélte Erdogan.
    

A török elnök hozzátette: a berlini békekonferencia nyomán egy másik mechanizmus is létrejön, ennek résztvevői - köztük Törökország - az ENSZ égisze alatt havonta értekeznek majd a Líbiát érintő politikai, katonai és gazdasági kérdésekről. Erdogan egyes híreszteléseket cáfolva leszögezte: Ankara csak olyan katonákat küldött Líbiába, akik kiképzéssel segítik a tripoli kormány erőit.
    

A török államfő arról is beszélt, hogy Szomália meghívta Törökországot, hogy végezzen kutatást a tengerfenék alatt található olajlelőhelyekkel kapcsolatban. Ankara jelenleg két fúróhajóval és két földtani kutatóhajóval rendelkezik, amelyeket Ciprus körül állomásoztat. Erdogan az interjúban bejelentette: dolgoznak azon, hogy beszerezzenek egy harmadik fúróhajót is.
    

A vasárnapi németországi konferenciát a tavaly szeptemberben elindított úgynevezett berlini folyamat keretében rendezték az ENSZ és a német kormány együttműködésével. A kezdeményezés célja, hogy a líbiai polgárháború ne legyen ugyanúgy külső szereplők helyi szövetségeseinek összecsapása, mint a szíriai polgárháború. A konferenciára meghívott országok és nemzetközi szervezetek vállalták: többé nem avatkoznak be a konfliktusba és Líbia belügyeibe, valamint gondoskodnak a fegyverembargó érvényesítéséről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com