Egy igazi kémnő története Dél-Koreából
Észak-Korea egykor legjobb női kémje, most Dél-Koreában él és két gyermek édesanyja, miután kegyelmet kapott egy repülőgép felrobbantása után.
Az egykori 51 éves terrorista, Kim Hyun-hee, egy csatornának beszélt élményeiről és véleményéről a jelenlegi észak-koreai helyzetről. A nő szerint Kim Jong-un Észak-Korea vezére túl fiatal és tapasztalatlan. A hadsereg bizalmáért és lojalitásáért küzd, azért látogatja olyan gyakran a katonai bázisokat, hogy mindent az ellenőrzése alá vonjon.
Szerinte a nukleáris fenyegetések elsősorban azt a célt szolgálják, hogy Dél-Koreától és az Egyesült Államoktól engedményeket csikarjon ki Észak-Korea és az ott élő embereket sakkban tartsa.
A kémnőt kiskorában emelték ki a többiek közül, miután kitűnt csillogó intelligenciájával és szépségével tinédzser korában. Egyik nap feltűnt az iskola előtt egy fekete szedán, a Központi Párt embereivel és ellentmondást nem tűrve, elvitték.
A barátaitól alig tudott elbúcsúzni, a családjával még egy utolsó estét tölthetett együtt. Utána a hegyekbe vitték, egy speciális elit kém szakiskolába 1980-ban. Először katonai kiképzésben részesült, majd megtanították tökéletesen japánul, hogy a külvilágban nyelvtudásával érvényesülni tudjon.
1987-ben készen állt a bevetésre. Kim Jong-il személyesen utasította, hogy robbantsa fel a dél-koreai utasszállító repülőgépet. A küldetés célja, az volt, hogy megzavarják, az 1988-as szöuli Olimpiát és a sportolók rettegjenek odarepülni. Társául a híres észak-koreai kémet kapta, Kim Seung-il-t.
Együtt indultak, mint apa és lánya, hogy felrobbantsák a gépet. Miután leszálltak, egy távvezérelt bombát hagytak a repülőn. A robbanásban 150 utas halt meg. Két nappal később elkapták őket, hamis útlevelük miatt. Letartóztatásuk után, a férfi ráharapott a cián-ra, amit azért kaptak, hogy öngyilkosságot kövessenek el amennyiben ellenséges kézbe kerülnek. A lány is felkészült az öngyilkosságra és ráharapott a cianid ampullára, de megtudták menteni az életét.
Amikor kihallgatták, legnagyobb csodálkozására az ott levő ügynökök szabadon beszélhettek, lassan rájött, hogy az eddig élete hatalmas hazugságokon alapult és 150 ártatlan életet vett el. Halálbüntetést várt, amit jogosnak is tartott tette után. A Bíróság halálra is ítélte, de végül kegyelmet kapott Dél-Koreában.
A most már két gyermekes, házas ex kém, mindennapos rettegésben éli életét, hogy az észak-koreai ügynökök mikor fogják megölni.
Forrás:dailymail.co.uk
Hozzászólások