Már Japánt is fenyegeti Észak-Korea

Tokió lesz az első célpont, ha a japán kormány nem fejezi be az ellenséges fellépést ellenük.
eszak_korea_katonak
Nem elég Észak-Koreának, hogy az Egyesült Államokat, és Dél-Koreát fenyegeti egy lehetséges támadással, most már Japánnak is hadat üzent, amiért Tokióban olyan utasítás lépet érvénybe, amely szerint le kell lőni minden olyan rakétát, ami a sziget felé közelít.

Észak-Korea erre úgy reagált, hogy ha ezt valóban megteszik a japánok, akkor ők válaszol atomtámadást intéznek ellenük.

Miközben Észak-Korea fenyegetőzik, ellentmondó információk láttak napvilágot arról, hogy az ország valóban rendelkezik-e atomtöltettel. Egy mai amerikai és dél-koreai jelentés szerint, a védelmi minisztérium cáfolta, hogy az ellenfelüknek lenne olyan kisméretű atomtöltete, amit rakétára lehetne szerelni.

Ezzel szemben Doug Lamborn, amerikai republikánus képviselő azt állította, hogy a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) mérsékelten bizonyos benne, hogy Észak-Koreának van olyan nukleáris fegyvere, amelyeket ballisztikus rakéták el tudnak vinni a célhoz.

Hozzászólások

Rodman bocsánatot kért azért, amit Észak-Koreában nyilatkozott

Rodman bocsánatot kért azért, amit Észak-Koreában nyilatkozott

A volt profi kosaras sajnálja, amit korábban a bebörtönzött amerikai misszionáriusról, Kenneth Bae-ről mondott.Az NBA amerikai profi kosárliga volt sztárja, Dennis Rodman, hétfőn újra Észak-Koreába lá...

Nyolcvan embert végeztek ki Észak-Koreában

Nyolcvan embert végeztek ki Észak-Koreában

Biblia birtoklása, dél-koreai filmek nézése, felnőttfilmekkel való kereskedés, és prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele miatt végeztek kis majdnem száz embert az elszigetelt országban. A kapi...

Atommal igázná le Amerikát Észak- Korea - videóval

Atommal igázná le Amerikát Észak- Korea - videóval

Atomháborút modellező propagandafilmet tett közzé az interneten Észak- Korea. A videóban részletesen bemutatják, milyen módon mérnénk atomcsapást az Egyesült Államok négy célpontjára.  "A robbantás p...

Egy igazi kémnő története Dél-Koreából

Egy igazi kémnő története Dél-Koreából

Észak-Korea egykor legjobb női kémje, most Dél-Koreában él és két gyermek édesanyja, miután kegyelmet kapott egy repülőgép felrobbantása után. Az egykori 51 éves terrorista, Kim Hyun-hee, egy csatorn...

Bizarr háborús fenyegetés Észak Koreából kutyákkal

Bizarr háborús fenyegetés Észak Koreából kutyákkal

Az észak - koreai állami televízióban sugárzott felvétel került ki, amelyen kutyák marcangolják a dél-koreai védelmi miniszter arcmását! A dél-koreai tisztségviselők szerint, a jelek arra mutatnak,...

Észak-Korea bizarr videója

Észak-Korea bizarr videója

Most Észak-Korea egy bizarr videót tett közre, amelyben azt láthatjuk, hogy hogyan képzik ki a harci kutyáikat. A kutyák az ellenséges miniszter képmását támadják meg. Ezzel Észak-Korea újra  fenyege...

Kivégeztette anyját és bátyját az észak-koreai haláltáborban

Kivégeztette anyját és bátyját az észak-koreai haláltáborban

„Annyira agy mosott voltam az Észak-koreai haláltáborban, hogy elárultam a családomat” – egy túlélő sokkoló története. Azután is meg volt győződve arról, hogy helyesen cselekszik, miután végignézte, a...

Áprilisra időzítheti a rakéta kilövést Észak-Korea

Áprilisra időzítheti a rakéta kilövést Észak-Korea

A Dél-Koreai Yonhap hírügynökség arról számolt be, hogy két közép-hatótávolságú mobil rakétát szállítanak Észak-Korea keleti partjaihoz. A szakértők szerint esélyes, hogy a kommunista rendszer meg...

Végzetes lenne Észak-Korea számára a támadás

Végzetes lenne Észak-Korea számára a támadás

Az Egyesült Államok kész eltörölni a sztálinista rendszert, ha beváltja fenyegetőzését Észak-Korea. Észak-Korea egyre komolyabban fenyegeti az Egyesült Államokat, és Dél-Koreát, mégis a most kiszivár...

Háború vagy provokáció? - Észak- Korea hadiállapotot hirdetett

Háború vagy provokáció? - Észak- Korea hadiállapotot hirdetett

Észak-Korea hadiállapotot hirdetett. A hadsereg a végső parancsra vár, sokak szerint csak az eddigiekhez hasonló fenyegetésekről van szó. "Véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-fél...

http://ujhazak.com