Kivégeztette anyját és bátyját az észak-koreai haláltáborban

„Annyira agy mosott voltam az Észak-koreai haláltáborban, hogy elárultam a családomat” – egy túlélő sokkoló története. Azután is meg volt győződve arról, hogy helyesen cselekszik, miután végignézte, ahogy az édesanyját felakasztják, a bátyját pedig lelövik.

Amikor a 13 éves Shin Dong-hyuk hallotta, hogy édesanyja szökést tervez az észak-koreai haláltáborból, pontosan tudta, hogy mit kell tennie. Mindent elmondott az őröknek és végignézte, hogy az őrök elhurcolják az anyját és a testvérét.

Ennél még megdöbbentőbb a vallomása: Úgy gondolta, hogy megérdemelték a halált az árulásuk miatt.

Shin a hírhedt 14-es táborban született, a szüleit politikai bűnök miatt büntették azzal, hogy a táborba küldték őket. Az egyetlen élet, amit ismert az volt, hogy túlélje a gulág komor és szörnyű világát 50 mérföldre Észak-Korea fővárosától Pyongyangtól. Most, hogy megszökött a táborból, ismerte fel tettének valódi borzalmát. Eddig ő az egyetlen, akinek sikerült megszöknie egy ilyen haláltáborból.

SHIN-DONG-HYOK-1814124Ahogy a világ a fiatal diktátor Kim Jong-un megtévesztő pózolására figyel, Shin szívszaggató története világít rá arra, hogy Észak-Korea a világ legtitokzatosabb országa.


Amióta sikerült Shin-ek megszöknie, annak szenteli az életét, hogy elmondja a világnak az igazságot Észak-Koreáról. Egészen a közelmúltig nem beszélt legsötétebb titkáról: hogy elárulta édesanyját és testvérét.

SHIN-DONG-HYOK-1814138Az árulásért nem kapott jutalmat, Shint további négy napig kínozták az őrök, hogy még több információt kiszedjenek belőle.  „Egy kamrába vittek, ami tele volt mindenféle kínzó eszközzel – mondja – meztelenre vetkőztettek, a kezeimhez összekötözték, és fejjel lefelé lógattak a mennyezetről.


Valaki parázsló faszenet hozott és a hátamhoz nyomta. Amikor a szén égetni kezdte a derekamat felsikoltottam. A kínzók egy acélhorgot akasztottak az ágyékomba, hogy megállítsák a vonaglásomat, és akkor a fájdalomtól elájultam.”


NORTH-KOREANS-1814130A szökés terve akkor kezdte el foglalkoztatni, amikor megismerkedett egy 40 éves politikai fogollyal, aki beszélt neki a táboron kívüli életről. A szökés megvalósítása közben, viszont a barátja meghalt az elektromos szögesdrót miatt.

 A legfontosabb dolog az volt az olyan foglyok számára, mint amilyen én is voltam, hogy a táboron kívül ehetek csirkét vagy sertést, ha megszököm. Még mindig úgy gondolok a szabadságra, mint egy sült csirkére.”

 

Forrás:themirror.co.uk

Hozzászólások

Rodman bocsánatot kért azért, amit Észak-Koreában nyilatkozott

Rodman bocsánatot kért azért, amit Észak-Koreában nyilatkozott

A volt profi kosaras sajnálja, amit korábban a bebörtönzött amerikai misszionáriusról, Kenneth Bae-ről mondott.Az NBA amerikai profi kosárliga volt sztárja, Dennis Rodman, hétfőn újra Észak-Koreába lá...

Nyolcvan embert végeztek ki Észak-Koreában

Nyolcvan embert végeztek ki Észak-Koreában

Biblia birtoklása, dél-koreai filmek nézése, felnőttfilmekkel való kereskedés, és prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele miatt végeztek kis majdnem száz embert az elszigetelt országban. A kapi...

Atommal igázná le Amerikát Észak- Korea - videóval

Atommal igázná le Amerikát Észak- Korea - videóval

Atomháborút modellező propagandafilmet tett közzé az interneten Észak- Korea. A videóban részletesen bemutatják, milyen módon mérnénk atomcsapást az Egyesült Államok négy célpontjára.  "A robbantás p...

Már Japánt is fenyegeti Észak-Korea

Már Japánt is fenyegeti Észak-Korea

Tokió lesz az első célpont, ha a japán kormány nem fejezi be az ellenséges fellépést ellenük. Nem elég Észak-Koreának, hogy az Egyesült Államokat, és Dél-Koreát fenyegeti egy lehetséges támadással, m...

Egy igazi kémnő története Dél-Koreából

Egy igazi kémnő története Dél-Koreából

Észak-Korea egykor legjobb női kémje, most Dél-Koreában él és két gyermek édesanyja, miután kegyelmet kapott egy repülőgép felrobbantása után. Az egykori 51 éves terrorista, Kim Hyun-hee, egy csatorn...

Bizarr háborús fenyegetés Észak Koreából kutyákkal

Bizarr háborús fenyegetés Észak Koreából kutyákkal

Az észak - koreai állami televízióban sugárzott felvétel került ki, amelyen kutyák marcangolják a dél-koreai védelmi miniszter arcmását! A dél-koreai tisztségviselők szerint, a jelek arra mutatnak,...

Észak-Korea bizarr videója

Észak-Korea bizarr videója

Most Észak-Korea egy bizarr videót tett közre, amelyben azt láthatjuk, hogy hogyan képzik ki a harci kutyáikat. A kutyák az ellenséges miniszter képmását támadják meg. Ezzel Észak-Korea újra  fenyege...

Áprilisra időzítheti a rakéta kilövést Észak-Korea

Áprilisra időzítheti a rakéta kilövést Észak-Korea

A Dél-Koreai Yonhap hírügynökség arról számolt be, hogy két közép-hatótávolságú mobil rakétát szállítanak Észak-Korea keleti partjaihoz. A szakértők szerint esélyes, hogy a kommunista rendszer meg...

Végzetes lenne Észak-Korea számára a támadás

Végzetes lenne Észak-Korea számára a támadás

Az Egyesült Államok kész eltörölni a sztálinista rendszert, ha beváltja fenyegetőzését Észak-Korea. Észak-Korea egyre komolyabban fenyegeti az Egyesült Államokat, és Dél-Koreát, mégis a most kiszivár...

Háború vagy provokáció? - Észak- Korea hadiállapotot hirdetett

Háború vagy provokáció? - Észak- Korea hadiállapotot hirdetett

Észak-Korea hadiállapotot hirdetett. A hadsereg a végső parancsra vár, sokak szerint csak az eddigiekhez hasonló fenyegetésekről van szó. "Véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-fél...

http://ujhazak.com