EU-bíróság: senkit nem lehet kizárni a menedékkérők köréből pusztán büntetési tétele alapján

Noha súlyos bűncselekmény elkövetése miatt megtagadható a nemzetközi kiegészítő védelem menedékkérőktől, nem lehet pusztán az adott tagállamban kiszabott büntetés alapján megállapítani, hogy egy bűncselekmény súlyos-e - mondta ki csütörtöki döntésében az Európai Bíróság.A testület a Sadzsin Ahmed afgán állampolgár menekültügyi kérelmét visszautasító magyar hatósági döntéssel kapcsolatos ítéletében kimondta, hogy a kiegészítő védelem iránti kérelmet elbíráló tagállami hatóságnak vagy bíróságnak a kérdéses ügy sajátos körülményeinek teljes körű vizsgálatát követően kell megítélnie a bűncselekmény súlyosságát.

    
Az ügy előzménye, hogy Sadzsin Ahmed 2000-ben menedéket kapott Magyarországon azzal az indokkal, hogy a származási országában üldöztetésnek volt kitéve. A vele szemben később Magyarországon indult büntetőeljárásban a férfi azt kérte, hogy tájékoztassák az ügyéről az afgán konzulátust. Ebből a magyar hatóságok úgy ítélték meg, hogy az üldöztetés veszélye megszűnt, és 2014-ben visszavonták a menekültstátusát.
    

Későbbi, ismételt menedékkérelmét elutasították, arra hivatkozva, hogy időközben olyan bűncselekményt követett el, amely súlyosnak tekintendő, mert legalább ötéves börtönbüntetést von maga után. Az uniós bíróság szerint ellentétes az uniós joggal az a tagállami jogszabály, amely szerint az adott bűncselekményt kizárólag a nemzeti jog szerint kell megítélni annak megállapítására, hogy a menedékjognál valamivel szűkebb jogállást biztosító, úgynevezett kiegészítő védelmet kérő személy súlyos bűncselekményt követett-e el, ami kizárhatja, hogy a kérelmező ezen védelemben részesüljön.
    

Az uniós menekültügyi irányelv értelmében azok a menedékkérők, akik a származási országukban nincsenek kitéve üldöztetésnek, és ezért menekültként nem ismerhetők el, de akiket országukban halálbüntetés, kínzás, emberetlen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód, illetve háborús konfliktus fenyeget, úgynevezett kiegészítő védelemben részesülhetnek.
   

Az irányelv szerint a súlyos bűncselekmények elkövetői azonban nem jogosultak a kiegészítő védelemre. Az uniós jogszabály rendelkezéseit a magyar jogba átültető törvény a kiegészítő védelmet oltalmazottként való elismerésnek nevezi, és a védelemből való kizárást megalapozó súlyos bűncselekmény fogalmát olyan bűncselekményként határozza meg, amelyre a magyar jog ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com