A strasbourgi bíróság legmagasabb fóruma tárgyalta egy magyar rokkantnyugdíjas ügyét

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma, a 17 bíróból álló Nagykamara tárgyalta szerdán Strasbourgban azt a beadványt, amelyet egy baktalórántházi rokkantnyugdíjas nyújtott be Magyarország ellen a testülethez.

A strasbourgi bírói testület közleménye szerint az ügy előzménye, hogy az 56 éves Nagy Bélánét 2001-ben 67 százalékosan rokkantnak nyilvánították, de 2010-ben a vonatkozó jogszabály változása miatt elvesztette jogosultságát, hogy rokkantnyugdíjat kapjon.

európai bíróság

2012-ben, mikor az Országgyűlés újabb szabályokat fogadott el, újra folyamodott rokkantnyugdíjért, amelyet viszont azért nem kapott meg, mert nem felelt meg az új törvény előírásainak, nem fizetett kellően hosszú ideig társadalombiztosítási hozzájárulást.

Nagy Béláné az Emberi Jogok Európai Egyezményének magántulajdont védő passzusaira hivatkozott, s arra panaszkodott, hogy a törvényi változás megfosztotta megélhetésétől, holott egészségi állapota nem változott azóta, hogy rokkanttá nyilvánították.

Első fokon, februárban a strasbourgi bírák szoros szavazással, 4:3 arányban igazat adtak Nagynénak. Úgy ítélték meg, hogy a panaszost megfosztották rokkantnyugdíjától, holott az ésszerű és arányos csökkentés jobb megoldás lett volna. Rokkantnyugdíjának elvesztése az első fokú ítélet szerint drasztikus és előre nem látható változás volt Nagyné jogállásában, ami miatt túlzott és aránytalanul nagy személyes terhet kellett elviselnie.

Februárban a bíróság első fokon 10 ezer euró (mintegy három millió forint) kártérítést ítélt meg a baktalórántházi asszonynak. A magyar kormány azonban fellebbezett a döntés ellen, amit a törvényszék el is fogadott, és így került az ügy a Nagykamara elé.

Egyelőre nem tudni, hogy az Európa Tanács által létrehozott bírói testület a meghallgatás nyomán mikor fog határozni az ügyben.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com