A strasbourgi emberi jogi bíróság engedélyezte egy kétoldali végtagbénulásos beteg "halálba segítését"

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) pénteken kihirdetett másodfokú, vagyis immár jogerős ítéletében engedélyezte, hogy "a halálba segítsék" a kétoldali végtagbénulásos francia Vincent Lambertet.

Az Európa Tanács égisze alatt működő strasbourgi ítélkező fórum fellebbviteli Nagytanácsa tizenkét szavazattal öt ellenében kimondta, hogy nem ütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményével a francia közigazgatási bíróság - hivatalos elnevezése szerint az Államtanács - tavaly júniusi döntése, miszerint véget lehet vetni a gyógyíthatatlan beteg mesterséges táplálásának.

ejeb

A most 38 éves Lambert közlekedési balesetben sérült meg hét évvel ezelőtt. Azóta úgynevezett éber kómában van, teljesen béna, mesterségesen táplálják. Gyógyulására, állapotának javulására egyértelmű orvosi szakvélemény szerin semmi esély nincs.

A "kegyes halálba segítés" engedélyezését Lambert felesége kérelmezte, a férfi szülei és két testvére azonban továbbra is életben akarták őt tartani a mesterséges táplálás folytatásával.

Európában több országban engedélyezett a passzív eutanázia, vagyis a kizárólag az életfunkciók fenntartására irányuló ellátás beszüntetése. Az aktív eutanázia - tehát a halál tevőleges előidézése - a kontinens legtöbb országában tiltott, kivételt csak a Benelux államok képeznek. Franciaország is azon országok közé tartozik, ahol engedélyezett a passzív, ugyanakkor tilos az aktív eutanázia.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com