Arrogancia és tudatlanság a pénzügyi válság okozója

Tudatlanság és arrogancia a pénzügyi válság legfőbb oka. Erkki Liikanen a finn jegybank jelenlegi elnöke fogalmazott így szerdán Brüsszelben.


A korábbi európai biztos annak a külső, független munkacsoportnak állt az élén, amelynek az volt a feladata, hogy javaslatot tegyen az Európai Bizottság számára az uniós szintű bankszabályozás átalakítására, reformjára. MTI értesülések szerint a jegybankelnök azt mondta, megbízásuk a jelenleg hatályos szabályok értékelésére szólt, valamint arra, hogy javaslatot tegyenek  az európai bankrendszer válságokkal szemben való ellenállóbbá tételére.lead_370

Liikanen szerint az európai bankszektor eszközeinek összértéke 2001 és 2011 között 25 ezer milliárd euróról 45 ezer milliárd euró fölé emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a bankok eszközeinek értéke a teljes Európai Unió bruttó hazai termékének mintegy 240 százalékáról 370 százalék környékére emelkedett. Továbbá hozzátette, hogy a bankok közötti hitelezés és kereskedelem, a nem konvencionális banki eszközök értéke robbanásszerűen nőtt, így  a bankrendszer szereplői bizonyos értelemben függeni kezdtek egymástól, a rendszer pedig összetettebbé vált.

Ebből kifolyólag, ha egy bank eléri azt a méretet, amikor már túl nagy ahhoz, hogy engedjék tönkremenni, akkor kimondatlan állami garanciát kap, és emiatt rendkívül olcsón tud különböző forrásokhoz jutni. Ebből kifolyólag pedig hajlamossá válik arra, hogy túl nagy kockázatokat vállaljon. Így pedig ha egy pénzintézet bajba kerül, a többit is magával ránthatja.

A finn jegybankelnök úgy fogalmazott, mi nemzedékünk tartozik azzal a jövőnek, hogy megértsük, mi is történt, hogy lehet mindezt helyrehozni és miként akadályozhatjuk meg mindennek jövőbeni megismétlődését. Hozzátette továbbá, hogy a tudatlanság és az arrogancia vezet a válsághoz. Amikor nem tanulunk a múlt hibáiból, és  úgy gondoljuk, hogy ennek dacára okosabbak vagyunk mindenkinél, aki előttünk járt.

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com