Az Európai Bizottság ismertette országspecifikus ajánlásait

Az Európai Bizottság szerdán előterjesztette a 2016. évi országspecifikus ajánlásait, amelyekben a következő 12-18 hónapra vonatkozóan gazdaságpolitikai iránymutatást nyújt az egyes tagállamoknak.

Az iránymutatás elsősorban azokra a prioritást élvező reformokra irányul, amelyek a tagállami gazdaságok fellendülésének megerősítését célozzák a beruházások élénkítése, a strukturális reformok végrehajtása és a felelősségteljes költségvetési gazdálkodás érvényesítése révén.

európai bizottság

A bizottság az idén a korábbiaknál kevesebb ajánlást terjesztett elő, és a 2016. évi éves növekedési jelentésben megfogalmazott kulcsfontosságú gazdasági és társadalmi prioritásokra fektette a hangsúlyt.

A nemzeti felelősségvállalás erősítése érdekében több időt és több lehetőséget biztosított minden szinten a tagállamokkal és az érdekelt felekkel az együttműködésre és a kommunikációra.

Jobban összpontosított az euróövezet előtt álló kihívásokra és a gazdaságok közötti kölcsönös függőségre is, összhangban az euróövezet gazdaságpolitikájára vonatkozóan elfogadott ajánlással.

Az Európa mérsékelt élénkülését támogató külső tényezők gyengülésével egyre nagyobb teret nyernek a növekedés belső forrásai - áll a szerdán ismertetett dokumentumban. Az ajánlások középpontjában ezért három kiemelt terület áll.

Elsőként a beruházások, amelyek a válság előtti szinthez képest továbbra is alacsonyak, de fokozatosan bővülhetnek, egyebek között az európai beruházási terv segítségével. Második a strukturális reformok területe, ahol gyorsabb előrelépésre van szükség a fellendülés ösztönzése, illetve az uniós gazdaságok hosszú távú növekedési potenciáljának növelése érdekében. Végül pedig a tagállamoknak felelősségteljes költségvetési politikát kell folytatniuk, és biztosítaniuk kell költségvetésük növekedésbarát összetételét.

A tagállamok az elmúlt évben haladtak a reformokkal, de előrelépésük ütemét fel kell gyorsítani ahhoz, hogy betöltsék feladatukat, és hozzájáruljanak a munkahelyteremtéshez, a növekedéshez és a beruházásokhoz. Az országspecifikus ajánlások végrehajtása a különböző szakpolitikai területeken eltérő. Ez a végrehajtandó reformok - például a munkaerő- és a termékpiac, a nyugdíjrendszerek és a bankszektor reformjai - összetettségének is betudható.

A legjelentősebb eredmények a pénzügyi szolgáltatások és az aktív munkaerő-piaci politikák területén tett ajánlások terén figyelhetők meg. Ugyanakkor a bizottság szerint elvárható lenne, hogy jobban javuljon a vállalkozás- és foglalkoztatásbarát szabályozási környezet, növelve a nők munkaerő-piaci részvételét és csökkentve a szolgáltatási ágazatban fennálló akadályokat.

A bizottság előrehaladottabbnak találta a végrehajtást azoknál a tagállamoknál, amelyekben egyensúlyhiány áll fenn, mint azoknál, amelyeknél nem, feltételezhetően azért, mert az előbbiekben nagyobb szükség van a reformokra, erőteljesebb a szakpolitikai párbeszéd, és bizonyos esetekben nagyobb a piaci nyomás.

A jelentős külső kötelezettségekkel rendelkező országokban a válság előtti időszakra jellemző nagy folyófizetésimérleg-hiány lényegesen csökkent vagy többletté alakult. A költség-versenyképesség összességében javult, és a jelek szerint bizonyos tagállamok a strukturális reform jegyében erőforrás-átcsoportosítást hajtottak végre a kereskedelemképes szektor javára.

A munkanélküliség - bár eltérő mértékben - csökken valamennyi tagállamban. A mérleg javításának folyamata halad, a háztartási és a vállalkozási szektorban folyik a hitelállomány-leépítés, és javul a bankok feltőkésítése. Az országok többségében a hitelállomány csökkenése elsősorban a kiadások csökkenéséhez kapcsolódik, míg némelyikben az adósság relatív szintje az erőteljes növekedésnek köszönhetően csökken.

Ezzel kapcsolatban továbbra is aggodalomra ad okot az egyes ágazatok tartós túlzott eladósodásával összefüggő sérülékenység, míg a pénzügyi szektorban az alacsony nyereségesség okoz problémát, amely a megörökölt nem teljesítő hitelek magas szintjével és a szigorúbb szabályozási környezethez alkalmazkodás szükségességével párosul.

A bizottság megerősítette, hogy Horvátország és Portugália továbbra is túlzott egyensúlyhiánnyal rendelkező országnak minősül. A két ország nemzeti reformprogramjában felvázolt ambíció szintje nagyjából megfelelő, és megerősíti a túlzott egyensúlyhiány kiigazítására irányuló szándékukat.

Az Európai Bizottság javasolja a tanácsnak, hogy szüntesse meg a túlzotthiány-eljárást Ciprus, Írország és Szlovénia esetében, mivel ezek az országok 2015-ben az engedélyezett referenciaérték alá csökkentették a hiányukat, és a kiigazítás várhatóan tartós lesz. Ez azt jelenti, hogy hiányuk az előrejelzések szerint 2016-ban és 2017-ben is a GDP 3 százaléka alatt marad.

Ciprus esetében ez azt jelentené, hogy egy évvel a 2016-os határidő előtt kikerülhetne a túlzotthiány-eljárás alól. Amennyiben a tanács úgy határoz, ezzel a túlzotthiány-eljárás alatt álló tagállamok száma hatra csökkenne (Horvátország, Franciaország, Görögország, Portugália, Spanyolország és az Egyesült Királyság).

Portugália és Spanyolország esetében a bizottság azt javasolja a tanácsnak, hogy 2016-ra és 2017-re ajánlja a túlzott hiány tartós kiigazítását. Ezt a két tagállamot a bizottság július elején ismét megvizsgálja.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com