Az Európai Unió Tanácsa a belső határellenőrzés meghosszabbítását javasolja

Az unió általános ügyekért felelős tanácsaként az illetékes kormánytagok engedélyezték a tagállamok számára az egyes ausztriai, németországi, dániai, svédországi és norvégiai - a schengeni övezeten belül érvényben lévő - ideiglenes határellenőrzés fenntartását további három hónapig.

Az Európai Bizottság január végén közzétett javaslatában azzal érvelt, hogy a helyzet fokozatos stabilizálódása, valamint a külső határok hatékonyabb igazgatása és a schengeni térség védelme érdekében javasolt uniós szintű intézkedések végrehajtása ellenére egyelőre nem teljesültek maradéktalanul a schengeni rendszer helyreállítására irányuló ütemterv feltételei, amelyek lehetővé teszik az övezet "rendes" működését.



Az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek elővigyázatossági okokból indokoltnak tartják, hogy az érintett tagállamok - kizárólag a lehetséges alternatív intézkedések megvizsgálását követően - "kivételes eszközként és szigorú feltételek mellett" további három hónapra alkalmazhassák a jelenlegi korlátozott belső határellenőrzést. Az ilyen ellenőrzéseknek célzottnak, a hatályukat, gyakoriságukat, helyüket és idejüket tekintve pedig korlátozottnak kell lenniük - húzták alá.

Az ellenőrzések az alábbi határokat érintik: Ausztriában az osztrák-magyar és az osztrák-szlovén határt; Németországban a német-osztrák határt; Dániában a Németországba kompjáratokat üzemeltető dán kikötőket és a dán-német szárazföldi határt; Svédországban a déli és nyugati rendőrségi körzetben található svéd kikötőket és az Öresund hidat, Norvégiában a Dániába, Németországba és Svédországba kompjáratokat üzemeltető norvég kikötőket.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com