Az uniós intézmények nyilatkozatot fogadtak el a jövő évi jogalkotási prioritásokról

A nyilatkozatot Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Robert Fico, az unió soros elnöki tisztségét betöltő Szlovákia kormányfője és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke írta alá.

A bizottság tájékoztatása szerint a cél, hogy az EU választ adjon a legsürgetőbb kihívásokra és kézzelfogható eredményeket érjen el. Az uniós intézmények hat területet határoztak meg, amelyek tekintetében felgyorsítják a jogalkotást, és egyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy ezekre fogják összpontosítani az erőfeszítéseiket.



A tervek szerint új lendületet adnak a gazdasági növekedésnek, a munkahelyteremtésnek, a beruházásoknak, intézkedéseket fogadnak el az EU szociális dimenziójának területén, megerősítik az állampolgárok biztonságát, megreformálják az uniós migrációs politikát a felelősségvállalás és a szolidaritás szellemében, illetve teljesítik a kötelezettségvállalásokat a digitális egységes piac, az energiaunió és a klímapolitika terén.

Az aláírók ezek mellett rámutattak négy alapvető fontosságú kérdésre, amelyekre szerintük különös figyelmet kell fordítani: ki kell állni a közös európai értékek mellett, fel kell lépni az adócsalás és adóelkerülés ellen, meg kell őrizni a munkavállalók szabad mozgásának elvét, valamint elő kell mozdítani a stabilitást, a békét és a biztonságot.

"Az elfogadott együttes nyilatkozat mérföldkövet jelent abból a szempontból, hogy az EU mennyire képes jobban és gyorsabban válaszolni a közös kihívásokra. Ez az első alkalom, hogy a három európai intézmény korlátozott számban megállapodott olyan nagy politikai jelentőségű kezdeményezésekről, amelyeket kiemelten kell kezelni a jogalkotási folyamat során" - közölte Jean-Claude Juncker. "Noha három különböző intézmény vagyunk, egyetlen európai projektért dolgozunk, valamennyi uniós polgár érdekeit képviselve" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com