Civil szervezetek: ne Oettinger kapja meg a lemondott bolgár uniós biztos portfólióját!

A bolgár Krisztalina Georgieva októberben jelentette be a lemondását, hogy vezető tisztséget vállaljon a Világbanknál.

Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke Günther Oettinger digitális gazdaságért felelős német biztost jelölte a portfólió átvételére, akinek hétfőn lesz a meghallgatása az Európai Parlament illetékes szakbizottságai előtt.



"Egyenlőségért, diszkriminációmentességért és átláthatóságért küzdő szervezetekként nem gondoljuk, hogy Oettinger biztos alkalmas lenne az emberi erőforrásokért felelős pozíció betöltésére az Európai Bizottságnál" - hangsúlyozták a tíz nem kormányzati szervezet (NGO), köztük a Transparency International Europe és a nemzetközi melegszervezetek szövetségének európai részlege (ILGA-Europe) által jegyzett levélben.
Ezt azzal indokolták, hogy Oettinger több alkalommal is rasszista, szexista és homofób kijelentéseket tett, legutóbb októberben, amikor egy hamburgi konferencián "vágottszeműeknek" nevezte a kínaiakat, illetve sokak szerint sértő megjegyzéseket tett a nőkre. Az érintett NGO-k szerint az EU számára döntő fontosságú mostani időkben elengedhetetlen az Európai Bizottság részéről "az erős és hiteles kiállás az egyenlőség mellett, illetve a diszkrimináció ellen", az emberi erőforrásokért felelős biztosnak pedig jó példával kellene elöl járnia.
"Véleményünk szerint nem Oettinger biztos a megfelelő személy erre a feladatra" - fogalmaztak. A levélben arra is felhívták a figyelmet, hogy a német uniós biztost számos bírálat érte a lobbistákkal való kapcsolattartása miatt. Emlékeztettek arra is, hogy még mindig nem világos, Günther Oettinger megsértette-e az etikai szabályokat azzal, hogy az orosz lobbistaként számon tartott Klaus Mangold magánrepülőgépével utazott májusban Budapestre, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott.

Georgieva helyett Bulgáriának jogában áll új tagot jelölnie a huszonnyolc tagú bizottságba, a portfóliók elosztása azonban a testület elnökének hatásköre, és a biztosok személyét az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com