EB: 2099 óta a legalacsonyabb szinten az uniós munkanélküliség

Az Európai Unió tagországaiban augusztusban regisztrálták a legalacsonyabb, 8,6 százalékos munkanélküliségi rátát 2009 márciusa óta az Európai Bizottság felmérése alapján - tájékoztatott közleményében az Európai Bizottság kedden.

A felmérés szerint a foglalkoztatás növekedése volt jellemző az unió szinte valamennyi tagországában 2015 és 2016 augusztusa között.

eu zászló

Mintegy 1,6 millióval kevesebben voltak munka nélkül a tavaly mért adatokhoz képest, a vizsgált időszakban 3,2 millióval több embert foglalkoztattak, közülük 2,2 milliót az eurót használó országokban.

Folyamatos növekedés jellemezte az állandó munkaszerződéssel rendelkezőket is, a munkanélküliség eközben 24 tagországban csökkent.

A hosszú távú munkanélküliség a legtöbb tagállamban továbbra is csökken, a munkaerő 4,2 százalékét érintette az előző év 4,9 százalékos arányához képest.

A pályakezdő fiatalok munkanélküliségi mutatója a 2015. augusztusban mért 20,1 százalékhoz képest 18,6 százalékra csökkent.

A jelentés megjegyzi, hogy az uniós ifjúsági garanciaprogram és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésnek köszönhetően 2013-hoz képest 1,4 millióval kevesebb az állástalan fiatal az EU-ban, és 900 ezerrel csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik nem vesznek részt a foglalkoztatásban, illetve nem részesülnek oktatásban vagy képzésben. Hozzátették, még mindig 4,2 millió fiatal keres munkát Európa-szerte.

A jelentés arra is kitért, hogy az 55 és 64 év közötti uniós polgárok tovább maradnak aktívak a munkaerőpiacon. 2016 első negyedévében a vizsgált korosztály tagjai közül 4-ből 3-an foglalkoztatásban maradtak.

Marianne Thyssen foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is a humánerőforrásba fektet és támogatja a továbbképzéseket annak érdekében, hogy minél többen feleljenek meg a minden eddiginél jobban képzett munkaerőt megkövetelő munkaerőpiac elvárásainak.

Magyarország esetében az év hetedik hónapjában az aktív lakosság 5,1 százaléka volt munkanélküli, csakúgy mint júniusban. A 25 évesnél fiatalabban munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 12,6 százalékra süllyedt, a 25 év felettieknél pedig 4,4 százalékon stagnált - közölték.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com