EIB: a leggazdagabb uniós tagállamokra jutott a Juncker-terv beruházásainak többsége

A régebbi, gazdagnak számító uniós tagállamokra jutott a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) keretében eddig megvalósított beruházások túlnyomó része - derült ki az Európai Beruházási Bank (EIB) csütörtökön közzétett jelentéséből.

A helyzetértékelés szerint a tavaly útjára indított európai beruházásösztönző intézkedéscsomagból eddig a legtöbbet Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia profitált, számos infrastruktúra-fejlesztési projekt kapott támogatást ezekben az országokban.

Juncker

A kis- és középvállalkozásoknak (kkv) eddig juttatott pénzek 54 százalékát német, francia és olasz cégek kapták.

A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság három év alatt, túlnyomórészt magántőke mozgósításával 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását szeretné elérni. A tervek szerint 240 milliárd eurót infrastruktúra-fejlesztésre és innovációra fognak fordítani, 75 milliárdot pedig a kkv-k támogatására.

Az Európai Stratégiai Beruházási Alap keretében június végéig 104,8 milliárd euró értékű beruházást sikerült megvalósítani, ami majdnem pontosan harmada a kijelölt célnak. Ha az eddigi trendek folytatódnak, akkor az EFSI várhatóan eléri a célszámait - írták az Európai Beruházási Bank által kiadott dokumentumban.

Az EIB mindazonáltal "aggasztónak" tartja, hogy a befektetések legnagyobb része, csaknem 92 százaléka az Európai Unió tizenöt régebbi, gazdagabb országában valósul meg, az újonnan csatlakozott tagállamoknak pedig mindössze a 8 százalék jut.

"Ez különösen elgondolkodtató, minthogy Európa legfejletlenebb régiónak többsége a közép- és kelet-európai országokban található" - hangsúlyozták.

A jelentésben ugyanakkor leszögezték, félrevezető lehet az abszolút számok összehasonlítása: ha az EFSI által kiutalt összegeket összevetik a tagországok bruttó hazai termékével (GDP), akkor látható, hogy a kisebb gazdaságok nagyobb arányban részesültek az alap finanszírozásaiból.

Az Európai Beruházási Bank becslései szerint az EFSI rövid távon 0,8 százalékkal növeli az Európai Unió GDP-jét és 830 ezer új munkahelyet teremt, hosszú távon viszont 1,1 százalékos GDP-bővülést és 1,4 millió új munkahelyet eredményezhet.

"Európának fel kell pörgetnie a beruházásokat az innováció, a kutatás-fejlesztés, a kkv-k, a stratégiai infrastruktúra és a klímaváltozás elleni harc terén, és ezek pontosan azok a fajta befektetések, amelyeket az EFSI serkenteni kíván" - közölte Ambroise Fayolle, az EIB alelnöke.

A Juncker-terv lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

Az Európai Bizottság nemrégiben bejelentette, hogy javaslatot tesz a beruházási program élettartamának és tőkeerejének megduplázására. A kiterjesztett program keretében a brüsszeli tervek szerint 2020-ig legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani, 2022-ig pedig 630 milliárd eurót.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com