EP: az uniós állampolgárság nem eladó

Aggályosnak tartja az Európai Parlament az olyan magánbefektetői programokat, különösen a máltait, amelyek keretében uniós országok pénzért kínálnak állampolgárságot - derül ki az EP strasbourgi plenáris ülése által csütörtökön elfogadott állásfoglalásból.

1EU_zaszloA dokumentumban a képviselők arra kérik az Európai Bizottságot, hogy nyilatkozzon arról, összhangban állnak-e ezek a programok az uniós szerződésekkel, valamint a diszkriminációt tiltó szabályokkal.

Néhány uniós tagállam olyan programokat vezetett be, amelyek közvetve vagy közvetlenül lehetővé teszik az uniós állampolgárság értékesítését harmadik országok állampolgárai számára annak ellenére, hogy az EU-tagoktól elvárás, hogy felelős módon járjanak el az EU közös értékeinek megőrzése érdekében, amelyek pénzben nem kifejezhetőek - áll az állásfoglalásban, amelyet 560 igen és 22 nem, valamint 44 képviselő tartózkodása mellett fogadott el az EP.

Az EP szerint az uniós állampolgárság áruba bocsátása aláássa az EU alapját képező kölcsönös bizalmat.

Az állásfoglalásban a parlament hangsúlyozza, hogy az uniós állampolgárság révén elnyert jogok, mint például a szabad mozgás és letelepedés joga, nem bocsáthatók áruba.

Az EP szerint az állampolgárság megszerzésével járó magánbefektetői programok azért is aggályosak, mert azok csak a harmadik országok leggazdagabb állampolgárai számára elérhetőek, és az uniós állampolgárság megszerzésekor a hatóságok semmilyen más kritériumot nem vesznek figyelembe.

Málta a közelmúltban olyan rendszert hozott létre, amely gyakorlatilag a máltai állampolgárság áruba bocsátását teszi lehetővé, ezzel pedig automatikusan uniós állampolgárságot is garantál anélkül, hogy letelepedéshez kötné azt.
Az EP szerint nem egyértelmű, hogy a máltaiak hasznát veszik-e majd a rendszernek, mivel a külföldi befektetőknek nem kell majd adót fizetniük. Ennek kapcsán arra is emlékeztet a parlament, hogy az állampolgárság nem csak jogokkal, hanem kötelességekkel is jár.

Az EP ezért arra szólítja fel Máltát, hogy az állampolgárságra vonatkozó szabályait hozza összhangba az uniós értékekkel. Hasonlóan kellene cselekedniük azoknak az uniós országoknak is, amelyek közvetve vagy közvetlenül lehetővé teszik az uniós állampolgárság értékesítését harmadik országok állampolgárainak - szögezte le az Európai Parlament csütörtökön elfogadott határozatában.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com