EU-bíróság: nincs kivétel a kozmetikai célú állatkísérletek uniós tilalma alól

Az állatokon tesztelt kozmetikumok forgalomba hozatala akkor is megtiltható az Európai Unióban, ha a vizsgálatot az EU területén kívül végezték el annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a szer harmadik országokban való forgalmazását - döntött szerdán az Európai Unió Bírósága.

Az ügy előzménye, hogy három kozmetikai vállalkozás állatkísérleteket végzett az Európai Unión kívül azért, hogy készítményeiket forgalomba hozhassák Japánban és Kínában is, ahol csak olyan kozmetikai szerek forgalmazhatók, amelyek hatásait előzőleg állatokon tesztelték.

európai bíróság

A kozmetikai termékekben felhasznált összetevők gyártóit képviselő kereskedelmi szervezet azzal a kérdéssel fordult a bírósághoz, hogy az érintett cégeknek kell-e büntetőjogi következményekkel számolniuk, ha ezen készítményeiket a brit piacon is forgalomba hozzák.

A jogvitában eljáró brit bíróság a luxembourgi székhelyű uniós törvényszékhez fordult, amely szerdán megállapította, a közösségi jog nem tesz különbséget aszerint, hogy a kozmetikai célú állatkísérleteket hol végezték el.

A vonatkozó uniós rendelet olyan alternatív módszerek alkalmazását kívánja előmozdítani, amelyek helyettesíthetik az állatkísérleteket. Márpedig ezen célkitűzés elérését jelentősen veszélyeztetné, ha a tilalmakat meg lehetne kerülni pusztán azzal, hogy az EU-n kívül végzik el ezeket a kísérleteket - hangsúlyozta a bíróság.

Az Európai Unió területén 2004 óta tilos a kozmetikai termékek állatokon való tesztelése, amely 2009 óta a kozmetikumok összetevőinek esetében sem engedélyezett. 2009 márciusától kezdve az állatokon kikísérletezett összetevőket tartalmazó kozmetikai szerek forgalomba hozatala is tilos az EU-ban.

Az előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagállamok bíróságai az előttük folyamatban lévő jogvitában a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az uniós bíróság elé.

Az uniós testület azonban nem dönti el a jogvitát, az a tagállami bíróság feladata marad, hogy az ügyet a luxembourgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com