EU-tisztújítás - A Zöldek EP-frakciójának társelnöke nem ért egyet a Navracsics Tibornak szánt EU-biztosi tárcával

Rebecca Harms, a Zöldek európai parlamenti (EP-) frakciójának társelnöke nem ért egyet azzal, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke az oktatási, kulturális, ifjúsági és uniós állampolgársági tárcát szánja Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelöltnek.

Keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Harms - és a Zöldek másik frakciótárselnöke, Philippe Lamberts - a néppárti magyar biztosjelölt mellett a konzervatív brit és a néppárti spanyol biztosjelölttel kapcsolatban is ellenvéleményét hangoztatta.
Rebecca Harms Navracsics Tiborral szemben egyebek közt azt hozta fel, hogy miniszter volt abban a kormányban, amely döntött a médiatörvényről, valamint az alkotmány megváltoztatása alapján a magyar közintézmények egész sorában végrehajtott átalakításokról.

euA magyar médiában "nagyon csúnya kampány" folyt Viviane Reding EU-biztos ellen, "olyan kampány, amely túlment mindazon, ami számomra elfogadható lehet" - fogalmazott Harms, és azt a szemrehányást tette a magyar biztosjelöltnek, hogy nem emelte fel a szavát e kampánnyal szemben. Mint mondta, teljesen világos, hogy a Fidesz-kormány fog magyar EU-biztost küldeni, ám szerinte a Juncker által kiszemelt oktatási-kulturális tárca helyett más felelősségi területtel kellene megbízni a magyar jelöltet.

A sajtótájékoztatón Lamberts elismerte: a Zöldek frakciójának nincs annyi EP-képviselője, hogy megakadályozza egy esetleges néppárti-szociáldemokrata "meg nem támadási megállapodás" esetén a problémás biztosjelöltek megszavazását. Törekvésük - mondta - arra irányul, hogy legalább szembesítsék a többi képviselőt a "kellemetlen igazsággal", és színvallásra késztessék őket. Lamberts szerint például abban az esetben, ha nincs ilyen megállapodás, a szociáldemokratáknak nem kellene megszavazniuk a brit, illetve a spanyol vagy más jelöltet, viszont ha mégis megszavazzák, akkor magyarázatot kell adniuk.

Jogilag az Európai Parlamentnek nincs lehetősége válogatni a jelöltek közül, október 22-én az egész bizottságról egyben kell véleményt nyilvánítania. Az EP csak informálisan jelezheti Junckernek, ha akad olyan a jelöltek között, akit nem tud elfogadni, vagy akit nem tartanak alkalmasnak a neki szánt posztra.
forrás:MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com