EU-választás - Olli Rehn mindenképpen az Európai Parlamentben folytatja pályafutását

Olli Rehn mindenképpen az Európai Parlamentben (EP) folytatja politikai pályafutását, függetlenül attól, hogy sikerül-e megszereznie a liberálisok listavezető pozícióját.

EU-zaszloAz Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lapban hétfőn megjelent interjúban kijelentette: "az utóbbi négy évben legelöl harcoltam a fronton az adósságválság ellen, és sikerült helyreállítani a stabilitást, úgyhogy megengedhetem magamnak, hogy új kihívást keressek".

A finn politikus november végén jelentette be, hogy indulni akar a jövő évi európai parlamenti választáson, és a liberálisok listavezetője szeretne lenni. "Mindenképpen elindulok, és Finnországban is jelölt leszek" - mondta a FAZ-nak arra a kérdésre, hogy akkor is az EP-ben folytatja-e a munkát, ha alulmarad Guy Verhofstadttal, az európai liberálisok (ALDE) parlamenti frakciójának belga vezetőjével szemben, aki várhatóan újra jelölteti magát a listavezetői tisztségre.

Rehn szerint komoly esélye van megszerezni az első helyet a liberálisok listáján. "Szerte Európában sok politikai barátom bátorít" - emelte ki, hozzátéve, hogy az európai egység eszméje "mélységesen liberális gondolat", és azért küzd, hogy "Európa liberális maradjon".

Az ALDE 85 fős frakciójával a harmadik legnagyobb politikai erő az Európai Parlamentben a konzervatív néppárt és a szocialisták mögött. A liberális jelöltek december 18-ig jelentkezhetnek, az ALDE pedig február 1-jén nevezi meg listavezetőjét, aki egyben a párt jelöltje lesz a bizottság élére.

Olli Rehn 2004 óta dolgozik az Európai Bizottságban, 2010-ig bővítési biztos volt, azóta pedig az EU gazdasági és pénzügyeiért felel.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com