G7 - A világgazdaságról, kereskedelemről egyeztetnek a világ vezető hatalmai

A külpolitikának szentelt, késő éjszakába nyúló szerdai munkavacsorát követően csütörtökön világgazdasági és kereskedelmi kérdésekkel folytatják brüsszeli csúcstalálkozójukat a világ hét legfejlettebb ipari országának vezetői.

gjkA tárgyalások előkészítői korábban elárulták, hogy az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Japán vezetői várhatóan üdvözölni fogják a világgazdaság pozitív fejleményeit, ugyanakkor hangsúlyozni fogják, hogy a munkanélküliséget, különösen a fiatalok körében, csökkenteni kell, továbbá megerősítik majd korábbi elkötelezettségüket az adóelkerülés elleni fellépést illetően.

A kereskedelem terén várhatóan ismét szót emelnek majd a protekcionizmus ellen, a kereskedelem szabadsága mellett, valamint a G7 tagjai között folyamatban lévő ilyen témájú tárgyalások is szóba kerülhetnek. Az Európai Unió Japánnal és az Egyesült Államokkal is folytat szabadkereskedelmi tárgyalásokat, Kanadával pedig a folyamat már a finisben van.

Ezt követően - nem függetlenül az ukrajnai válságtól - az energiabiztonság kerül a G7-csúcstalálkozó napirendjére, a cél pedig a diverzifikált, versenyképes, rugalmas és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energia és energiaellátás. Külön hangsúly kerülhet a tárgyalásokat ismerők szerint a források és ellátási útvonalak diverzifikálására, az infrastruktúra fejlesztésére, a saját energiahordozók felhasználására és az energiahatékonyság növelésére is.

Ezzel szorosan összefügg, hogy csütörtöki második munkaülésükön a G7 vezetői az energiakérdések és a szén-dioxid-kibocsátás leszorításának megvitatását követően külön egyeztetnek a klímaváltozás elleni fellépésről is, különös tekintettel arra, hogy az ENSZ jövő év végén esedékes párizsi klímakonferenciáján egységes álláspontot tudjanak képviselni.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com