Jogi lépéseket követel az agresszív társaságiadó-tervezés ellen az EP

A társasági adózás átláthatóságának növelését és a tagállamok közötti együttműködés javítását, illetve az eltérő nemzeti rendszerek szorosabb összehangolását célzó jogi lépéseket javasol az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában a társaságiadó-elkerülés visszaszorítása érdekében - tájékoztatott közleményben az EP szerdán.

Az uniós parlament a Luxemburg és a multinacionális vállalatok közötti vitatott adómegállapodásokra fényt derítő Luxleaks-botrány után kezdte el szorgalmazni, hogy a tagállamok lépjenek fel a multinacionális cégek európai agresszív társaságiadó-tervezése és adóelkerülése ellen.

európai parlament

A gazdasági és monetáris bizottságban előkészített állásfoglalást 500 szavazattal, 122 ellenszavazat és 81 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A céges adóelkerülés évente több milliárdos bevételkiesést jelent a tagállami költségvetéseknek, egyenlőtlen versenyt eredményez a vállalatok között - tájékoztatott a közlemény.

A parlament azt várja az Európai Bizottságtól, hogy 2016 júniusáig nyújtson be javaslatot arról, hogy minden országban jelenteni kelljen a nyereséget, a befizetett adó mennyiségét és a kapott állami támogatást.

A bizottság nyújtson be javaslatot egy "tisztességes adófizető" címke bevezetéséről, de első lépésként vezesse be a közös társaságiadó-alapot, amely később közös konszolidált társaságiadó-alappá válhatna - javasolja az EP.

A parlament indítványozza, hogy a bizottság vezesse be a közös európai adóazonosító számot, nyújtson be javaslatot a visszaélést bejelentő személyek védelméről, javítsa a határokon átnyúló adózás során használt vitarendezési mechanizmusokat.

Azt is kezdeményezik, hogy a bizottság nyújtson be javaslatot egy olyan új eljárásról, amelynek keretében a tagállamok tájékoztathatnák egymást minden olyan új engedmény, támogatás, mentesség, ösztönző bevezetéséről, amelyek hatással vannak más tagállamok adóbevételeire.

Az EP azt várja, hogy a bizottság készítsen becslést arról hogy a tagállamokban mennyi társasági adót fizetnek be, és mennyit nem.

Emellett a brüsszeli testületnek a szabadalmi adókedvezmények bevezetésével kapcsolatban útmutatót kellene kidolgoznia annak érdekében, hogy az ilyen engedmények ne legyenek károsak más országokra nézve, és meg kellene alkotnia az "állandó telephely" és a "gazdasági tartalom" kifejezések közös definícióját annak érdekében, hogy a profitot a keletkezési helyén lehessen megadóztatni.

Végezetül pedig a bizottságnak uniós szintű, egységes meghatározást kellene elfogadnia az "adóparadicsom" fogalmáról, és ellenintézkedéseket kellene kidolgoznia azok ellen, akik ilyen helyek igénybevételével húzzák ki magukat az adófizetés kötelezettsége alól.

Az Európai Parlament a szerdai ülésen döntött a multicégek és a tagállamok adóhatóságai között kötött megállapodásokkal foglalkozó különbizottság mandátumának fél éves meghosszabbításáról is.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com