Jövő szeptemberig haladékot kapott London az EU-hátralék befizetésére

Jövő szeptemberig haladékot kapott Nagy-Britannia 2,1 milliárd eurós EU-hátralékának idén december elsején esedékes befizetésére - derül ki a pénzügyminiszterek tanácskozását követően kiadott nyilatkozatból.

goA közlemény nem nevesíti az Egyesült Királyságot, sőt kiemeli, hogy a döntés nem tesz különbséget a tagországok között, így a lehetőség minden tagállam számára adott, ha kivételesen sok pénzt kell befizetniük az uniós büdzsébe. Tény azonban, hogy a legtöbb pénzt, 2,1 milliárd eurót az Egyesült Királyságnak kell befizetni az uniós kasszába.

George Osborne brit pénzügyminiszter a tanácskozás után arról beszélt, hogy végül országa csak az összeg felét fogja befizetni, két részletben, jövő júliusban és szeptemberben.

Uniós források viszont rámutattak, hogy Osborne összemossa az összeget a briteknek a nyolcvanas évek óta hagyományosan járó visszatérítéssel, amelyet még Margaret Thatcher korábbi konzervatív brit kormányfő alkudott ki Nagy-Britanniának. A befizetendő összeg változatlan - közölte egy neve mellőzését kérő tisztviselő.

Bizottsági tisztviselők viszont elképzelhetőnek tartották, hogy jövőre, a 2016-os költségvetési tárgyalásokon visszatérjenek erre.

A tanács nyilatkozata azzal indokolja a döntést, hogy "több tagállamnak" jelentős mértékű pótlólagos hozzájárulást kellene befizetnie, a december 1-jéig hátralévő idő pedig meglehetősen rövid, így ez "különlegesen súlyos pénzügyi következményekkel jár" ezen országok számára.

A pénzügyminiszterek tanácsa ezért felkérte az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe a rendkívüli körülményeket, és módosítsa a pótlólagos befizetésekre vonatkozó költségvetési javaslatot.

Az uniós kasszába történő pótlólagos brit befizetési kötelezettség úgy keletkezett, hogy az EU apparátusa először mindig a tagországok költségvetésének várható alakulása alapján állapítja meg a közös büdzsé feltöltéséhez való esedékes hozzájárulás mértékét, majd pedig a nemzeti költségvetési folyamatok tényleges alakulásának fényében kiigazítja azt.

Idén nem csak Nagy-Britanniának, hanem Hollandiának és Olaszországnak is be kell még fizetnie utólag egy bizonyos összeget, miközben a franciák és a németek visszakapnak valamennyit.

David Cameron brit miniszterelnök a legutóbbi EU-csúcson leszögezte, hogy a javaslat elfogadhatatlan, London pedig idén decemberig semmiképpen sem fizeti ki a 2,1 milliárd eurót.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com