Juncker-évértékelő: Brüsszelnek nem áll szándékában, hogy maga alá gyűrje a nemzetállamokat

Brüsszelnek nem áll szándékában, hogy a nemzetállamokat maga alá gyűrje, de túl gyakran bomlik meg az egység a tagállamok között olyan területeken, ahol inkább közös erőfeszítésekre lenne szükség - hangsúlyozta szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt elmondott évértékelő beszédében.

"Európa nem válik egységes állammá, nem is szabad, hogy egységes állammá váljon" - jelentette ki Juncker az EP strasbourgi plenáris ülésén felszólalva, aki azt is leszögezte: "nem vagyunk nihilisták".

Jean-Claude-Juncker-660x440

Felszólalásában úgy vélte, hogy a tagországok kormányai túl gyakran a kizárólagos nemzeti érdekeket részesítik előnyben, ez pedig megnyitja az utat a populizmus előtt, amely ellen fel kell lépni. "A populizmus semmilyen problémát nem old meg. A populizmus problémákat okoz" - mondta.

"Nincs minden rendben, az Európai Unió legalább részben egzisztenciális válságban van" - hangoztatta Juncker, aki szerint a következő év döntő fontosságú, ha le akarjuk küzdeni az utóbbi hónapokban kialakult megosztottság Európa keleti és nyugati fele között.

A bizottság elnöke kijelentette, az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy a tagállamok katonai képességeitől függjön, a közös katonai erő megteremtésén kell dolgozni, és az ennek megteremtését célzó erőfeszítések összehangolására létre kell hozni egy szervezetet.

Szerinte ennek a katonai erőnek a NATO-t kiegészítve kellene működnie. "A több európai védelem nem szabad, hogy kevesebb NATO-védelmet jelentsen" - mondta.

A bizottság elnöke úgynevezett európai védelmi alap létrehozására tett javaslatot az év végéig a haditechnikai kutatási és fejlesztési tevékenység élénkítése céljából. "Létre kell hozni vagy meg kell újítani az európai védelmi ipart" - szögezte le.

Hozzátette, hogy számításaik szerint a katonai együttműködés hiánya évente mintegy 20-100 milliárd euróba kerül az uniónak.

Juncker leszögezte, olyan Európára van szükség, amely "meg tudja védeni magát és a határait", továbbá a terrorizmus elleni küzdelem terén megvalósuló európai együttműködés fontosságáról is beszélt. Elmondta továbbá, arra kérte Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy dolgozzon ki egy európai stratégiát Szíriára vonatkozóan.

A volt luxemburgi miniszterelnök bejelentette, hogy az Európai Bizottság javaslatot tesz a Juncker-tervnek is nevezett európai beruházási program élettartamának és tőkeerejének megduplázására.

A kiterjesztett program keretében a bizottság tervei szerint 2020-ig összesen legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani, 2022-ig pedig 630 milliárd eurót - tudatta. "Természetesen, ha a tagállamok többet adnak bele, akkor még gyorsabban elérhetjük ezeket a számokat" - mondta a bizottság elnöke, hangsúlyozva, hogy kedvező beruházási klímát szeretnénk létrehozni Európában.

Hozzátette, pozitívan ítéli meg a beruházásösztönző intézkedéscsomag eddigi eredményeit. Elmondta, hogy a beruházásokat megvalósító Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) létrehozása óta eltelt időben, annak keretében több mint 200 ezer kis- és közepes vállalkozás (kkv) kapott kölcsönt.

A bizottsági elnök fontosnak tartja a digitális technológiák fejlesztését. Közölte, 2020-ig az EU minden városában elérhetővé kívánják tenni az ingyenes vezeték nélkül internetszolgáltatást, 2025-re pedig teljes körűen be kell vezetni az 5G hálózatot a kontinensen. Ez ráadásul 5 millió új munkahelyet teremthet az EU-ban, ami üdvözlendő, a munkanélküliség ugyanis továbbra is túl magas - mondta.

Hozzátette, 2013 óta 8 millió új munkahely jött létre az Európai Unióban, a szociális igazságtalanság azonban fennmaradt.
Juncker elmondta azt is, hogy a bizottság a jövő héten fogja bemutatni a roamingdíjak eltörlésével kapcsolatos új javaslatát.

Jean-Claude Juncker az Egyesült Királyság uniós kilépéséről (Brexit) szólva leszögezte: "sajnáljuk, de tiszteletben tartjuk a britek döntését, ez azonban nem veszélyezteti az Európai Unió létét". A brüsszeli testület vezetője ismételten a kilépési szándékának mielőbbi hivatalos bejelentésére szólította fel a szigetországot. Mint mondta: véget kell vetni a bizonytalanságnak.

Szájer József fideszes képviselő a vitában azt javasolta, hogy az EP az Európai Bizottság példáját követve hozza létre a belső biztonság önálló bizottságát. "Magyar európai politikusként szólok a bevándorlási válság kérdéséről is: álláspontunk világos és emberséges, nem a bajt kell Európába behozni, hanem helyben kell segíteni a bajbajutottakon, és nekik is főként abban, hogy minél előbb hazatérhessenek" - mondta.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő erre reagálva felháborodásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a fideszes képviselő "emberséges magatartásról" beszélt, miközben Magyarországon olyan kampányt folytat a kormány, amelyben "Juncker úr fotója rá van montírozva a brüsszeli terrortámadás összerombolt repülőterének várójára".

Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője írásos hozzászólásában hangsúlyozta: "Juncker pozitív megközelítését különösen nagyra értékelem egy olyan tagállam ellenzéki képviselőjeként, amelyben sajnálatos módon a kormányzati politika szintjére emelkedett az Európa-ellenes politikai demagógia, az idegenellenesség, az európai integráció értékeinek és jövőjének aláásása, s ezzel a nemzeti érdek elárulása".

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az évértékelőt kommentálva úgy vélte, hogy "ha az Európai Unió ma egzisztenciális válságban van, akkor annak az egyik legfőbb oka az az önző, csak a nemzeti érdekeket szem előtt tartó, korlátolt, populista politika, amelynek egyik legfőbb képviselője ma Orbán Viktor" magyar miniszterelnök.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com