Közép-afrikai Köztársaság - Már az uniós csapatok szavatolják a bangui reptér biztonságát

Helyi idő szerint szerdán délben az uniós erők átvették a francia csapatoktól a repülőtér biztonságának ellenőrzését a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban - közölte az Európai Külügyi Szolgálat.

enszA közlemény arra is kitér, hogy az uniós csapatok az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazásának keretein belül látják el tevékenységüket, feladatuk pedig az, hogy hozzájáruljanak a biztonságos környezet helyreállításához Banguiban.

A kommüniké nem említi konkrétan, hogy jelenleg hány uniós katona teljesít szolgálatot a misszióban, csak arról tesz említést, hogy az Észtország által küldött kontingens szerdán érkezett meg az afrikai országba, és a misszió létszáma júniusra válik teljessé, éri el a tervezett mintegy 1000 fős létszámot. Korábbi közlések szerint az számít majd a hat hónapos megbízatás kezdetének.

Az EUFOR RCA létrehozásáról az év elején hoztak döntést az uniós külügyminiszterek, akik féléves mandátumot adtak a katonai missziónak, amely hivatalosan április 1-jén kezdte meg a munkát.

A világ egyik legszegényebb országában tavaly azt követően szabadult el a pokol, hogy muszlim lázadók megdöntötték a keresztény Francois Bozizé államfő hatalmát, ami után az egykori francia gyarmaton véres összetűzések törtek ki a muzulmán szervezet zsarnokoskodó fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között.

A vérontás megállítása végett Franciaország és az Afrikai Unió - az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával - tavaly decemberben katonai erővel lépett közbe. Párizs eddig 1600 fegyverest küldött a mintegy 5400 afrikai békefenntartó mellé.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com